Impozáns megnyitó ünnepséggel kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok pénteken 20.30-kor: Beethoven István király nyitányára készült el az idei fényjáték, amely a Városház téren lesz látható.
A Szent István ünnepe köré szervezett rendezvénysorozatnak az idei évben a magyar koronázási palást a központi motívuma: az idei fényjáték is az aranyhímzésű, pompás királyi szimbólumról szól. Az animációs filmalkotást Falvay Miklós készítette Beethoven István király nyitányára.
A fényjátékban megjelennek az ábrázolás motívumai, és a palást anyagának a textúrája is fontos szerepet kap a művészi megformálásban. A koronázási jelkép életre kel az animációban, a palástba belehímzett mindenség a képek, színek, formák és a mozgás eszközeivel elevenedik meg. A film végére válik teljessé az impozáns koronázási jelkép – az ünnep méltóságát, felemelő dinamikáját tolmácsolva.
Az ünnepi nyitórendezvényen közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Bágyi Balázs és dobosai, Szirtes Edina Mókus és a Koronázási Ünnepi Játékok zenekara. A történelmi óriásbábok bevonulását Blaskó Péter mutatja be a közönségnek. A megnyitó végén hagyományosan felkapcsolják a Fény utcát: a mozgó történelmi képregény idén II. (Vak) Béla király életének legfontosabb mozzanatait mutatja be a Fő utcai épületek falain. A Zichy színpadon pénteken Miklósa Erika világhírű, Kossuth-díjas operaénekes és a Bon-Bon zenekar koncertje zárja a napot.
A programra minden fehérvári és Fejér megyei lakost, valamint a városban vendégeskedő turistát szeretettel várnak!
A részletes program megtekinthető az esemény weboldalán.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.