A Magyar Telekom és a Budapest Sportiroda szervezésében április 8-án és 9-én megrendezendő futamok rajtja és befutója új helyszínen lesz, a Városligetben. Magyarország 995 településéről neveztek futók az eseményre.
81 ország képviseletében közel 2200 külföldi is szerepel az eseményen. Ennek a listának az élén a több mint 200 brit állampolgár áll, köztük az Egyesült Királyság budapesti nagykövete is.
A férfiak között a legidősebb induló a 83 éves Kenyér Imre, aki a 10 km-en (VIVICITTÁ) szerepel. A nőknél a korelnök 82 éves Sztarenszky Tiborné, aki az 5km-re (MIDICITTÁ) nevezett.
Telekom Vivicittá Városvédő futás legnépszerűbb távja a félmaraton, amelyen az eddigi jelentkezés már elérte a 8000 főt. Indul a nyolcszoros elsőséggel rendelkező Szimona Staicu. A hírességek színes világát képviselve ugyancsak félmaratonon fut Ónodi Eszter, Jászai Mari-díjas színművésznő, a 10 km-t vállalta Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok és Zavaros Eszter operaénekes. Újdonság, hogy a félmaraton idén először párosban is teljesíthető, és erre a számra 600 páros jelentkezett (ennyi a létszámlimit). A klasszikus Vivicittá távra, a 10 km-re eddig 6000 előzetes nevezés érkezett (több a női, mint a férfi!), köztük 534-en életükben először ugranak neki ennek a távnak.
Jótékonysági futás és adománygyűjtés az autizmussal élőkért
A verseny első napján áll rajthoz 2,5 km-es távon egy jótékonysági futócsapat. Tagjai között üdvözölhetjük Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozót, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok cselgáncsozót, Lőrincz Krisztina paralimpikon evezőst, Juhász Vanda olimpikont és magyar bajnok gerelyhajítót, Bedák Pál VB ezüstérmes ökölvívót, Lisztes Krisztián 49-szeres magyar válogatott labdarúgót, valamint Simonyi Balázs ultrafutót, Adányi Zsanett paraúszót és Kasza Tibor showmant is. A táv rajtját Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó és Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó fogják indítani szombaton délben.
Kasza Tibor énekes-műsorvezető bár azt mesélte, alkatilag alkalmatlan a futásra, két távon is elindul a Vivici ttán. A Minicittá jótékony 2,5 km-e mellett az 5 km-es Midicittán is rajhoz áll. Tibi azt kéri az őt megelőzőkről, csak annyit mondjanak neki s ebből majd érezni fogja, hogy valóban „Egyek vagyunk!”
Nem véletlenül utalt erre a mondatra. A Telekom Vivicittán induló hírességek selfie-ket készítettek és ezzel gyűjtötték az első adományokat az autizmussal élőkért az #egyekvagyunk hashtag használatával.
A jótékonysági futócsapathoz virtuálisan bárki csatlakozhat a közösségi térben, nem kell mást tenni, csak készíteni saját magáról, melyen a korábbi évek Telekom Vivicittá versenyeinek egyik pólóját viseli, majd ezt a fotót posztolja az Instagrammon #egyekvagyunk hashtaggel. A csatlakozók egyben adományt is gyűjtenek, hiszen a Telekom minden ily módon feltöltött kép után 100 Ft-ot adományoz az autistákat képviselő Autistic Art Alapítvány javára.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.