2024.04.18, Csütörtök

Ifj. Ocskay Gábor a Hírességek Csarnokának tagja

2016.05.23. 11:03

Ifjabb Ocskay Gábort posztumusz beiktatták a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának tagjai közé.

Hirdetés

Kevés játékosnak adatik meg a lehetőség, hogy ilyen sikeres pályafutásuk legyen hazai és nemzetközi szinten is, mint Ocskay Gábornak. A 2009-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt legendás 19-es, a székesfehérvári csapat csapatkapitánya 16 felnőtt éve alatt 9 bajnoki címhez segítette hozzá csapatát. 1993 és 2008 között 16 évig viselte a címeres mezt és tagja volt a válogatott azon aranygenerációjának, mely a magyar jégkorongot a C-csoportból a 2008-as szapporói csodáig vitte. Ifjabb Ocskay Gábort posztumusz beiktatták a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IHF) Hírességek Csarnokának tagjai közé.

Ifj. Ocskay Gábort a Richard “Bibi” Torriani Díjjal ismerték el. Az IIHF 2015-ben hozta létre a díjat azzal a céllal, hogy a nem  vezető jégkorongos nemzetek legjobbjait ismerjék el ezzel.

Ifj. Ocskay Gábor ezzel az elismeréssel Pásztor György (2001) valamint Schell László (2009) után harmadik magyarként kerül be az IIHF Halhatatlanok Csarnokába.

A díjat az Ocskay család nevében Ocskay Gábor valamint Ocskay Zsuzsanna vették át.

Ocskay Zsuzsanna a köszönőbeszédben kitért arra, hogy ez a díj nem csupán bátyja, hanem az egész magyar jégkorong elismerése is: „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az elismerés Székesfehérvárnak, az Alba Volán Sportclubnak (Gábor nevelőegyesületének), valamint a Magyar Jégkorong Szövetségnek és az egész magyar jégkorong társadalomnak is szól, hiszen nélkülük Gábor sem érte volna el az eredményeit. Ez is a csapatmunka diadala. A család és a magyar jégkorong „család” a hét éve történt tragédia óta méltó módon próbálja megőrizni bátyám emlékét. Nevelőegyesületének székhelyén, valamint lakhelyén, Székesfehérváron 2009 óta a jégcsarnok, valamint a hat éve működő jégkorong akadémia is Gábor nevét viseli. Az Akadémia egyik célja, hogy tovább vigye Gábor szellemiségét, kitartását, alázatosságát. Ennek eredményeképpen a tavalyi krakkói világbajnokságon illetve pár nappal ezelőtt Szentpéterváron is szerephez juthattak az Akadémia növendékei, ami büszkeséggel tölt el minket.”

A néhai magyar kiválóság mellett olyan hokisokat és edzőket választottak be, mint Peter Bondra, Szergej Fjodorov, Valerij Kamenszkij, Ville Peltonen, továbbá Pat Quinn és Ben Smith.

forrás: szekesfehervar.hu / icehockey.hu

Galéria

Aktuálisjégkorongifj. Ocskay GáborHírességek CsarnokaIHF