Április 20-án megkezdődnek a felújítási munkálatok a Csók István Képtárban, azonban az épületben működő könyvtár zavartalanul várja továbbra is a látogatókat. Az intézmények arra kérik az érkezőket, hogy a munkálatok idején fokozott figyelemmel közlekedjenek.
A felújítás első üteme a földszintet érinti, majd április 27-től az emeleti részen is folytatódnak a munkák – olvasható a város honlapján. A beruházás a Szent István Király Múzeum fenntartásában működő Csók István Képtár épületét érinti, amely Székesfehérvár kulturális életének egyik fontos helyszíne.
A munkálatok ellenére a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltatásai továbbra is elérhetők a Bartók Béla téri épületben. Az intézmény kéri a látogatók türelmét és együttműködését, hangsúlyozva, hogy a felújítás a jövőben még komfortosabb és korszerűbb környezetet biztosít majd az érdeklődők számára.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.