A Budapest Honvéd 3-0-ra győzött a Videoton FC otthonában a labdarúgó NB II első fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
A fehérváriak 15-ször, a kispestiek 32-szer voltak dobogósok az élvonalban, ahol 115 alkalommal játszottak egymással, 2017-ben például bajnoki döntőnek beillő összecsapáson, 2019-ben pedig a Magyar Kupa fináléjában találkoztak, a másodosztályban viszont most először kerültek szembe egymással.
A székesfehérvári szurkolók a kiesés ellenére sem pártoltak el kedvenc csapatuktól, ezt azzal is bizonyították, hogy az egész D szektort magába foglaló látványos élőképet mutattak be, ahogyan a májusi NB I-es szezonzárón, a Debrecen elleni mérkőzésen is, amelyen eldőlt a Videoton kiesése.
A második fordulóban, vasárnap a Honvéd a Budafokot fogadja, a Videoton pedig Ajkára látogat.
Eredmények, 1. forduló:
Videoton FC-Budapest Honvéd FC 0-3 (0-2)
-----------------------------------------
gólszerzők: Baki (13.), Szamosi (28.), Zuigéber (62.)
piros lap: Kálnoki-Kis Zs. (55.), illetve Medgyes (80.)
vasárnap játszották:
BVSC-Zugló - FC Ajka 4-0 (2-0)
------------------------------
g.: Farkas B. (10.), Csernik (44., 88.), Dénes A. (93.)
Vasas FC-Aqvital FC Csákvár 1-4 (1-3)
-------------------------------------
g.: Kapornai (45.), illetve Magyar Zs. (14., 17.), Hej (37. - öngól), Szalai P. (89.)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
-------------------------------------------------------
g.: Novák (52.)
Soroksár SC-Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (1-0)
-------------------------------------------
g.: Horváth K. (44.), illetve Zsolnai (64.)
HR-Rent Kozármisleny - Tiszakécskei LC 0-2 (0-0)
-----------------------------------------------
g.: Grünvald (48.), Pataki (76.)
Mezőkövesd Zsóry FC-Karcagi SE 2-0 (2-0)
---------------------------------------
g.: Szalai J. (5., 43.)
Budafoki MTE-Szentlőrinc SE 1-1 (0-1)
-------------------------------------
g.: Hajdú R. (62.), illetve Ambach (9.)
Sportpálya, útfelújítás, játszótér és fitneszpark is megtalálható a projektek között.
Sportpálya, útfelújítás, játszótér és fitneszpark is megtalálható a projektek között.