A plébánia összesen 550 millió forint állami támogatást kapott a négy évig tartó, statikai kihívásokkal teli munkára.
Átadták a felújított Szentháromság templomot vasárnap a bicskei városközpontban. A beruházáshoz négy év alatt 550 millió forint állami támogatást kapott a plébánia - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény előtt.
Soltész Miklós közlése szerint az építészeti beavatkozás elmaradása azzal fenyegetett, hogy el kell bontani a templomtornyot, vagy újjá kell építeni a templomot, így az egyik legbonyolultabb felújítás volt az épület megmentése.
A plébánia tájékoztatása szerint a Szentháromság templom épülete 2017-ben életveszélyessé vált, mert a talajmechanikai jellemzők az elmúlt évtizedekben megváltoztak. A templom tornya megdőlt, a boltozatok átrepedtek, illetve a főfalak és támpillérek alapozása megsüllyedt.
Ahogy arról a Bicskei TV beszámolt, a GNR Építő Kft. 2024 augusztusában kezdte meg a templom szerkezetmegerősítésének harmadik ütemét.
Az első ütemben a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával a templomtorony statikai megerősítése valósult meg 2021-ben. A torony dőlése megállt, viszont tovább nyíltak a repedések a főfalakon és a kupolákon.
A felújítás következő fázisában 350 tonnás vasbeton héj-szerkezet készült, amely a templomhajó falazott boltozatait és födémét összefogta a főfalakkal. A súllyal terhelt falakat viszont az alap nem bírta el.
Végül a talajviszonyok miatti süllyedéseket betoninjektálással állították meg, a falak alatt egyméteres, a támpillérek mellett 4 és fél méteres szélességben. A beavatkozás sikerességéről geodéziai mérésekkel bizonyosodtak meg.
A bicskei Szentháromság templom középkori alapokon áll, építését a katolikusok kezdték el, majd a reformátusok fejezték be és a felekezet 1701-ig használta. A templomot 1727-ben szentelték fel a Szentháromság tiszteletére, majd 1768-74 között nyerte el végleges, barokk formáját.
A templom a városközpont meghatározó része, egyhajós, homlokzati tornyos barokk épület, egyenes záródású szentéllyel. Főoltárképén a Szentháromság látható a Megváltás allegóriájával a XVIII.sz. második feléből, valószínűleg Maulbertsch osztrák festőművész alkotása. A szószék barokk fafaragás, oldalán a Magvető és a négy evangélista, tetején Mózes az égő csipkebokorral.