Március 10-e és március 16-a között zajlanak a Székesfehérvár Open ingyenesen látogatható mérkőzései a székesfehérvári Kiskút Tenisz Klubban.
A magyar bajnoki címvédő Gálfi Dalma francia ellenfelet kapott az e heti, 60 ezer dollár (21,9 millió forint) összdíjazású Székesfehérvár Openen, amely a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) legnagyobb női versenye az idén.
Az MTSZ tájékoztatása szerint az ITF W75-ös versenyen Gálfi és Udvardy Panna alanyi jogon főtáblás a magyarok közül, szabadkártyával pedig további három hazai játékos - Nagy Adrienn, Tóth Amarissa és Udvardy Luca - indul a 32-es mezőnyben. A selejtezőben még öt magyar kapott lehetőséget szövetségi szabadkártyával, de egyikük sem jutott főtáblára.
Egyesben a nyolcadik helyen kiemelt Gálfi (165.) a francia Selena Janicieviccsel (173.), a negyedik kiemelt Udvardy Panna (143.) a selejtezőből érkezett kazah Zsibek Kulambajevával (322.), Nagy Adrienn (544.) az ötödik kiemelt cseh Sara Bejlekkel (149.), Tóth Amarissa (396.) a román Irina Maria Barával (251.), míg Udvardy Luca (722.) az orosz Jekatyerina Makarovával (233.) csap össze. A főtábla keddi nyitónapján a magyarok közül egyéniben csak Nagy Adrienn lép pályára.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.