Moskovszky Éva születésének 100. évfordulójára számos programmal készül a tárlat.
Székesfehérvár tulajdonába került a Hetedhét Játékmúzeum csaknem ötezer darabból álló játékgyűjteménye. Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet páratlan értékű, Európa-szerte elismert polgári gyűjteményét 110 millió forintért vásárolta meg a város Moskovszky Éva három unokájától.
Az önkormányzat közleménye felidézte, hogy a Moskovszky-gyűjtemény 26 éve került Székesfehérvárra, és 2011-ig Fehérvári Babaház néven működött a Szent István Király Múzeum részeként. A csaknem ötezer darabból álló kollekció a Hiemer-házban 2012-ben megnyílt Hetedhét Játékmúzeumban kapott méltó helyet. Moskovszky Éva 1998-ban kötött 25 évre szóló letéti szerződést a várossal, hogy a múzeum kiállítótereiben láthatóak legyenek az 1800-1900-as évek polgári világát idéző enteriőrök.
Tíz évvel később az unokák tulajdonába került a gyűjtemény, amelyet 2010-ben védetté nyilvánítottak. A város jó gazdának bizonyult, hiszen nemcsak a tárgyak gondozását vállalta, hanem az ehhez kapcsolódó tudományos és kulturális események szervezését is.
A játéktörténeti konferencia, a Hetedhét Játékfesztivál, a múzeumpedagógiai foglakozások mellett koncertek, irodalmi estek színhelyévé is vált a múzeum - hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy Moskovszky Éva születésének 100. évfordulójára játékkonferenciával, tudományos ülésekkel, kiemelt programokkal készül 2025-ben a Hetedhét Játékmúzeum.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.