2024.10.07, Hétfő
Utolsó évadát kezdi meg igazgatóként Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színházban
Illusztráció, unsplash.com

Utolsó évadát kezdi meg igazgatóként Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

MTI

2024.09.17. 09:00

Utolsó évadát kezdi meg igazgatóként Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színházban – közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

A közleményben idézték Cser-Palkovics András polgármestert, aki a hétvégi évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy a következő igazgatói pályázatot a tervek szerint november-december hónap fordulóján fogja kiírni a város önkormányzata.

Céljuknak nevezte, hogy olyan pályázat készüljön, amely a város és a színház érdekeit szolgálja, hiszen a Vörösmarty Színház nem csak Székesfehérvár, de a térség kulturális életét is meghatározza. Szikora János, aki 13 éve vezeti a fehérvári teátrumot, bejelentette, hogy a 2024/25-ös évad folyamán jótékonysági talk showkat szervez, ahol 50 éves szakmai karrierjének emblematikus alakjaival ül majd le beszélgetni.

Az események bevételéből egy alapítványt szeretne létrehozni, melynek célja, hogy a színház fiatal művészei számára külföldi tapasztalatszerzés céljából évente szakmai utakat tudjanak finanszírozni egy-egy ösztöndíjjal. A igazgatói pályázat kapcsán kiemelte: egész nyáron azon dolgoztak kollégáival, hogy a színház vezetésének átadása összhangban és a teátrum érdekeinek legmegfelelőbben menjen végbe.

Szikora János közölte, hogy a Vörösmarty Színház igazgatói pozícióját Lőrincz Zsuzsa, a teátrum jelenlegi ügyvezetője fogja megpályázni, aki menedzser igazgatóként vezetné a színházat, mellette pedig felállna egy művészeti tanács, amellyel közösen határoznák meg a teátrum művészeti stratégiáját. A művészeti tanács egy művészeti vezetőből, egy főrendezőből és egy művészeti intendánsból állna, Bagó Bertalan, Horváth Csaba és Szikora János személyében.

Az évadkezdés kapcsán az igazgató jelezte, hogy a munka már hetek óta folyik, hiszen A windsori víg nők, az Úri muri és A mi Rómeónk és Júliánk próbái már augusztus végén elkezdődtek. A Vörösmarty Színház öt nagyszínpadi és öt kamara-előadást mutat be a soron következő évadban, emellett nyolc gyermek- és ifjúsági előadást is láthatnak majd a nézők. Az első premiert október 12-én tartják a Pelikán Fészekben, ahol A mi Rómeónk és Júliánk címmel a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Teleki Blanka Gimnázium diákjainak szereplésével kerül színpadra Shakespeare klasszikusa.

Helyi hírekSzékesfehérvárvörösmarty színház