A márciusban elhunyt Eötvös Péter zeneszerzőre emlékezik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jövő csütörtökön Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
A székesfehérvári önkormányzat közleménye szerint a koncertről tartott szerdai sajtótájékoztatón Ruff Tamás, a zenekar igazgatója felidézte, hogy a hangversenyt eredetileg Eötvös Péter személyes jelenlétével, vele egyetértésben és segítségével tervezték, ajándéknak szánták a művész 80. születésnapjára. Ezt azonban az élet sajnálatosan felülírta, így lett belőle emlékkoncert In memoriam Eötvös Péter - Francia impressziók címmel.
Megemlítette, hogy a zenekar három éve tudatosan törekszik a kortárs zene ügyének felkarolására Székesfehérváron, mivel az elmúlt 50-60 évben a kortárs muzsika és a közönség nagyon eltávolodott egymástól. Mint mondta, küldetésüknek tekintik, hogy ezt a szakadékot áthidalják a következő években.
A közleményben idézik Lehrner Zsolt alpolgármestert is, aki hangsúlyozta, hogy Eötvös Péter az egyik legkiemelkedőbb személyiség volt a kortárs zeneszerzők között.
Az emlékkoncertet Rémi Durupt vendégkarmester dirigálja majd. Az est folyamán Eötvös Péterre két korszakos zeneművével (egy Mozart hommage-zsal és egy klarinét-kettősversennyel), Maurice Ravel zenéjével, valamint Dobri Dániel, a zenekar kortárs művészeti vezetője Eötvösnek dedikált ősbemutatójával emlékeznek.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.