Elérkezett a nyári gyógynövények begyűjtési ideje. A házipatikáka feltöltéséhez a vasárnapi Herbarius túra résztvevői Lovasberényben szedhetnek apróbojtorjánt, mezei zsályát, kakukkfüvet és orbáncfüvet Lencsés Rita szakértő vezetésével - adta hírül Székesfehérvár városi honlapja.
Mint azt a tájékoztatásban hangsúlyozták, nyár van, a növények virágba borultak, a rét ontja a jobbnál jobb gyógyfüveket. A Herbarius túra résztvevői most vasárnap Lovasberénybe látogatnak, ahol mezei vadvirágokkal ismerkedhetnek. Gyűjthetnek komlót, apróbojtorjánt, orbáncfüvet, csalánt, kakukkfüvet, cickafarkot, zsályát, útifüvet, ürömféléket Lencsés Rita gyógynövényszakértő vezetésével. A János-hegyre tervezett túrán a gyűjtés mellett számos ismerettel gazdagodhatnak a résztvevők a növények feldolgozásáról, tárolásáról és a felhasználás praktikáiról is. A hétvégi kirándulásra mindenki készüljön vágószerszámmal, papírzacskóval, kosárkával vagy vászontáskával, illetve a nagy meleg miatt napvédő szerrel, kalappal!
Kiemelték:
a találkozó július 16-án, vasárnap 9.15 órakor lesz a Verebi elágazás elnevezésű buszmegálló közelében. A tervezhetőség érdekében előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben vagy telefonon az alábbi címeken, számokon: [email protected], 70/338-6173 - [email protected], 30/296-6480
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.