Elkezdődött az ünnepi díszkivilágítás felszerelése Székesfehérváron.
A Városgondnokság szakemberei már elkezdték kihelyezni az adventi díszkivilágítást, amely korszerű ledes fényforrásokkal működik. Az idei évben a Belváros a Liszt Ferenc utcától a Zichy ligetig a tavalyi évhez hasonló díszkivilágítást kap, illetve a Várkörúton, valamint a Rákóczi és a Távirda utcában is a szokásos világítást helyezik ki
– írja a szekesfehervar.hu.
A fényeket november 27-én, az első adventi vasárnapon kapcsolják fel és vízkeresztig üzemeltetik, megtartják a hagyományos adventi vásárt is, Székesfehérvár karácsonyfája pedig november 21-én érkezik a Városház térre.
„Morális kötelezettségünk, hogy az adventi időszakban segítsük az embereket lelkileg, szívben felkészülni karácsony szent ünnepére. Ennek egyik fontos része a Belváros adventi hangulata a karácsonyi vásárral, a karácsonyfával, a programokkal és a díszkivilágítással” – fogalmazott a Városház téren tartott sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A díszkivilágítás egy jó partneri együttműködésnek köszönhetően valósul meg: a városi közvilágítás karbantartását végző Roneko Kft. felajánlotta, hogy egymillió forinttal hozzájárul a költségekhez.
Idén is megtartják a korábbi években megszokott adventi vásárt a Belvárosban – jelentette be Bozai István városgondnok. Elmondta, hogy a kereskedői faházakra vonatkozó nyílt licittárgyalások múlt héten lezárultak, szinte az összes házat ki tudják adni, így ugyanannyi kereskedővel és vendéglátóssal találkozhatunk majd, mint az elmúlt években. A Fehérvári Kézművesek Egyesületét azzal támogatja a város, hogy az alkotóknak az idei adventi vásárban is biztosít egy faházat, ahol árusíthatják a helyben készült kézműves termékeiket.