2024.04.19, Péntek
Regionális beruházás az adonyi hulladékkezelő
Bodnár Boglárka/MTI

Regionális beruházás az adonyi hulladékkezelő

MTI

2022.10.27. 15:03

A létesítmény a körforgásos hulladékgazdálkodás szempontjából is nagy jelentőségű.

Hirdetés

Az adonyi hulladékkezelő újabb lépés Magyarországon a körforgásos gazdaságra történő átállásban - jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára a Fejér megyei település határában újonnan épített létesítmény helyszíni bejárásán.

Raisz Anikó hangsúlyozta, hogy azért volt fontos az adonyi hulladékkezelő telep megépítése, mert a fő cél egy élhetőbb jövő és egy versenyképesebb ország, ami elképzelhetetlen körforgásos hulladékgazdálkodás nélkül.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke elmondta, hogy a 18,5 milliárd forint összértékű beruházás-sorozat egyik fontos állomása Adony, ahol 4,5 milliárdból épült meg a válogatómű. Közölte, hogy az adonyi hulladékkezelőben 500 ezer ember szelektíven gyűjtött hulladékát fogják kezelni, válogatni, vagyis ez egy regionális jelentőségű beruházás, amely a végéhez közeledik. Mint mondta, az engedélyeztetés folyamatban van, utána vehetik használatba.

Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke jelezte, hogy öt megye 143 települése érintett a hulladékkezelési projektben, amelyet megalapoz az adonyi fejlesztés 21. századi infrastruktúrája.

 

Helyi hírekSzékesfehérvárAdonyhulladékgazdálkodásszelektív hulladék