A női kézilabda NB I középmezőnyének elejét célozza meg az előző szezont a tizedik helyen záró Alba Fehérvár KC.
A székesfehérvári klub csütörtöki évadnyitó sajtótájékoztatóján Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke kijelentette, hogy reális esélyük van az előrelépésre, mivel a csapat magja együtt maradt, és az új igazolásokkal erősödött a gárda. Mind mondta: fiatal, lendületes csapatukkal szeretnének a középmezőny élére visszakapaszkodni, és a vezetőedző továbbra is Józsa Krisztián lesz.
Megjegyezte, a megkezdett úton haladnak tovább, vagyis saját nevelésű és más kluboktól igazolt fiataloknak kívánnak minél több játéklehetőséget biztosítani a jövőben is. Józsa Krisztián közölte, hogy a játékosok három hete külön edzésprogram szerint dolgoznak, jó állapotban érkeztek vissza a közös felkészülés kezdetére. Jelezte, hogy kilenc felkészülési meccset játszanak és két komoly tornán vesznek részt.
Megemlítette azt is, hogy újabb négy, saját nevelésű kézilabdázó került fel az első csapathoz, így a tavalyinál is fiatalabb együttesük lesz, ami egybeesik a klubfilozófiával. Hozzátette: a szintlépés reális elvárás a klubvezetéstől.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.