Az Eb-t eredetileg augusztus 14. és 21. között rendezték volna, az új időpont pedig szeptember 14-18. A nemzetközi szövetség (UIPM) honlapján már ez szerepel.
Az eredeti, augusztusi időpont helyett nagy valószínűséggel szeptemberben rendezik meg Székesfehérváron az öttusázók Európa-bajnokságát.
Gallai István, a hazai szövetség (MÖSZ) főtitkára elmondta, levelet küldtek az európai szövetségnek (ECMP) arról, hogy a szeptemberi időpont kedvezőbb lenne. Ebben azt is javasolták, hogy - a fehéroroszok és oroszok távolmaradása miatt - az egyéni versenyben országonként és nemenként négy helyett hat öttusázó indulhasson, azzal a megkötéssel, hogy a döntőbe legfeljebb négy juthat be. Az ECMP hivatalosan még nem válaszolt, de a szervezet elnöke, Tatyjana Ardabijeva az időpontra vonatkozóan már pozitív visszajelzést adott. A hivatalos választ ugyanakkor még meg kell várni, és a létszámra vonatkozó javaslatról is szavaz majd még az ECMP elnöksége.
Az Eb-t eredetileg augusztus 14. és 21. között rendezték volna, az új időpont pedig szeptember 14-18. A nemzetközi szövetség (UIPM) honlapján már ez szerepel.
Ugyancsak felkerült az UIPM versenynaptárába a világbajnokság pontos időpontja és helyszíne. Eredetileg Cancún lett volna a házigazda, de a mexikóiak visszaléptek, ezután Kairó került képbe, végül Egyiptomban, de Alexandriában lesz az év fő versenye július 24. és 31. között.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.