2024.03.29, Péntek
Száz éve született Dr. Fitz Jenő legendás múzeumigazgató
szekesfehervar.hu

Száz éve született Dr. Fitz Jenő legendás múzeumigazgató

szekesfehervar.hu

2021.02.06. 12:45

Dr. Fitz Jenő a Szent István Király Múzeum legendás igazgatója, Fejér megye és Székesfehérvár Díszpolgára generációk számára meghatározóan, erősítette a szülőföldhöz fűző szálakat és európai távlatot nyitott, munkásságából emberségben és tudásban nemzedékek gyarapodtak. A múzeum rendhagyó videosorozattal emlékezik a legendás muzeumigazgatóira, akik ráadásul mind februárban születtek.

Hirdetés

Dr. Fitz Jenő történész, régész, numizmatikus, a történeti (régészeti) tudományok doktora. 1921-ben született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett. A Klasszika Archeológiai Intézet gyakornoka, majd tanársegéde volt. 1949-ben Székesfehérvárra került, a Szent István Király Múzeum igazgatójaként dolgozott. A megyei múzeumi rendszer kialakításától, 1962-től nyugalomba vonulásáig, 1985-ig állt a megyei múzeumigazgatóság élén.

 

Munkásságát számos más jelentős szakmai kitüntetés mellett 1995-ben Móra Ferenc-díjjal, 1997-ben Széchenyi-díjjal, 2001-ben Forster Gyula-díjjal jutalmazták. Helyi megbecsültségét, közéleti és tudományos munkásságának elismerését jelzi 1990-ben a Deák Dénes-díj, 1993-ban a Fejér Megye Díszpolgára, 1994-ben a Székesfehérvár Díszpolgára kitüntető cím. 2005-ben Magyar Örökség-díjat és ugyancsak ebben az évben kapta meg a Szent István Emlékérem és Díj kitüntetést, 2008-ban pedig Érdy János-díjat kapott.

Helyi hírekmúzeumFitz Jenő