A Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők konzorciuma mintegy 27,9 kilométernyi pályát fejleszt Százhalombatta és Pusztaszabolcs között.
Folyamatosan halad a főváros közelében a Budapestet Péccsel összekötő MÁV-vonal átfogó felújítása, melyet két szakaszban végeznek el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. megbízásából:
A Budapestre ingázók és a Délnyugat-Magyarországra utazók életét is megkönnyítő projekteket a Mészáros és Mészáros Kft., illetve a Vasútépítők Kft. alkotta konzorciumok végzik el mindét alprojektben.

Nemrég Pusztaszabolcs önkormányzata közölt tájékoztatást a beruházás második, 12,2 kilométer hosszú szakaszáról, melyen 160 km/órás sebességgel haladhatnak majd a vonatok. A Fejér megyei város információi szerint augusztusban dolgoztak
A beruházás során Pusztaszabolcsnál rövid szakaszon két elágazó vasúti vonalat is fejlesztenek (a munkálatok a csatolt térképen követhetőek):
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.