Óriási hősgében rendezték a 8. TESZ-futást a Várkörúton és a Rákóczi úton. A munkahelyi és családi csapatok versenye mellett egyénileg is le ehetett futni a 4.8 vagy 11 kilométeres távokat, utána pedig a Depónia Futás keretében egy kört teljesítettek, akik egy összelapított PET-palackkal beneveztek.
2012-ben rendezte meg először az ARAK, a Depónia Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a Tiszta Egészséges Székesfehérvárért futást, alapvetően a környezetvédelmi világnaphoz kötődően, a szelektív hulladékgyűjtést és a környezettudatos életmódot népszerűsítve.
A június első vasárnapján esedékes futás néhány éve átkerült pünkösdhétfőre, a délelőtti időpontból kora este lett, de a rekkenő hőség így is alaposan próbára tette a futókat.
Több százan érkeztek összelapított PET-palackokkal, hogy a helyszínen benevezzenek a Depónia-futásra, ami a program második része volt. Ajándék póló járt az erre érkezőknek, de előttük azoké a futóké volt a terep, akik a hosszabb távokon indultak.
A Rákóczi úton és a Várkörúton zajlott a verseny, amelyben szokás szerint családi és munkahelyi csapatok is indultak. Ezek három főből álltak, az összesített időeredményük határozta meg a helyezést. A családi csapatok egy kört (1.6 km), a munkahelyiek hármat (4.8) futottak. Szintén ebben a mezőnyben futottak az egyéni indulók, akik vagy 4.8 vagy 11 kilométert teljesítettek – különösen az utóbbihoz kellett nagy kitartás a hőségben. A szervezők külön díjazták a női és férfi mezőnyben is a 18 év alattiakat, a 35 év alattiakat és az ennél idősebbeket. Profi versenyzők, futók, triatlonosok is voltak a TESZ-futáson, de a többséget ismét az önmagukat is legyőző, Székesfehérváron szerencsére szép számban található amatőr futók alkották. A versenyt indító Mészáros Attila alpolgármester kiemelte, nagyon fontos és támogatandó kezdeményezés az ARAK-é, amely évről évre bizonyítja, hogy Fehérváron rengetegen szeretnek futni.
A kora esti programot a Depónia-futás zárta, amely "zöldbe borította" a belvárost: az egyenpólóba bújó gyerekek és felnőttek együtt kocogtak egy kört.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.