A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély a felújítások után egy szebb és sokkal inkább turistabarát környezetben várja majd a látogatókat.
Az uniós közbeszerzések oldalán megjelent a Fejér megyei Károlyi-kastély felújításának ajánlati felhívása. A Székesfehérvártól mintegy 20 kilométerre fekvő épületen turisztikai célú fejlesztéseket hajtanak majd végre. A felújítás az egyemeletes műemléképület jelentős részét érinti. A beruházás ezen kívül magában foglalja az érintett istállóépület szálláshelyfejlesztéséhez szükséges kivitelezési feladatokat is.
A klasszicista stílusú kastély a 19. század közepén épült. Az épületegyüttest a Károlyi családból származó Károlyi György építtette, tervezője Henrich Koch és Ybl Miklós építészek voltak.
A kastélynak egy 50 hektáros őspark ad otthont, és maga az épület 6000 négyzetméteren terül el. Az épületben jelenleg egy 20 szobás szálloda üzemel.
A rekonstrukció keretében összesen 2581 m² nettó területen végeznek majd munkálatokat – az épület földszintjének és tetőtere egy részének teljes műemléki felújítását, valamint a tetőtér fennmaradó részének műemléki állagmegóvó szerkezetépítési munkáit. Ezen belül a munkálatok részét képezi majd többek közt:
A felújítás magában foglal majd különböző restaurálási feladatokat is. Épületrestaurátori helyreállítást igényelnek a homlokzati kőszerkezetek, és kőrestaurátor közreműködésével készíthető el a déli oldali egykori kerítés és kapu kőelemeinek rekonstrukciója, illetve fémrestaurátori munka a főbejárati kapuzat fölötti két fémöntvény lófej helyreállítása.
A területen 22 490 négyzetméternyi parkosítást is végeznek majd, amely magában foglalja élményeszközök telepítését, utak/sétányok építését, locsoló vízellátást, térvilágítást és térfigyelő kamerák kiépítését. A kastélypark ezen felül 855 m² területű parkolóval is gazdagodik.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.