2024.03.29, Péntek

Új igazolásokkal próbál belépni a BL-főtáblára a Vidi

mti

2018.08.16. 13:47

A bravúrok után olyan külföldi játékosok is hajlandóak lehetnek a Vidihez igazolni, akik eddig nem jöttek volna Magyarországra.

Hirdetés

A közszolgálati tévén adott interjút a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójába jutott Vidi FC sportigazgatója. Kovács Zoltán a legutóbbi, Malmö elleni párharc során izgult a legkevésbé, szerinte az igazi bravúrt a Ludogorec búcsúztatása jelentette. A bolgár bajnok játékosaira ugyanis sokkal nehezebb felkészülni, a csapat rendszeres szereplője volt az elmúlt években a BL vagy az El főtáblájának.

A sorozat előtt a vezető az Európa-liga-főtáblát vélte valós célnak a gárda számára. Egy lépéssel a BL csoportköre előtt viszont szeretné megtenni az utolsó lépést, és legyőzni a görög AEK Athént.  


Valódi erősítést jelentő focistákra vadásznak

Saját munkájával kapcsolatban arról beszélt, hogy nagyon kemény időszak vár rá és munkatársaira, mivel augusztus végéig még van lehetőség új játékosok szerződtetésére. Az a cél, hogy valódi erősítést jelentő labdarúgót tudjanak az együtteshez csábítani.    

"Most talán az eddigi szűk rés egy picit kitágul." Arra utalt, hogy most már olyan külföldi játékosok is hajlandóak lehetnek a Vidihez igazolni, akik eddig nem jöttek volna Magyarországra.

A Vidi FC szerdán 21 órától fogadja a budapesti Groupama Arénában az AEK Athént a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában.

A visszavágót pedig hat nappal később, augusztus 28-án játsszák, szintén 21 órakor a görög fővárosban.

Helyi hírekfociMOL Vidi FCBajnokok Ligája