2024.04.18, Csütörtök

Ismét keresik Fehérvár Hangját

szekesfehervar.hu

2017.09.05. 15:08

Elindult a jelentkezés a Fehérvár Hangja versenyre: negyedszer keresik a Fejér megyében élő, vagy itt tanuló legtehetségesebb énekest.

Hirdetés

Székesfehérvár 2017-ben is meghirdeti a 2011 óta kétévente megrendezett Fehérvár Hangja tehetségkutató versenyt, amellyel a város már háromszor sikeresen szólította meg a Fehérváron és a megyében élő jó hangú fiatalokat. A szervezők célja, hogy a tehetséges énekeseknek bemutatkozási lehetőséget teremtsenek – de a verseny ennél sokkal többet is jelent, hiszen a felkészülés során a versenyzőkkel folyamatosan szakemberek foglalkoznak: a hangjuk, előadásmódjuk mellett színpadi megjelenésük, kommunikációjuk fejlesztésében is segítik őket. Az egykori versenyzők közül többen is komoly sikereket értek el; saját zenekaraikkal váltak ismertté, országos tehetségkutatókban bizonyítottak, valamint rendszeres fellépői a város és a megye rendezvényeinek.

A zenei versenyre azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 2017. október 8-ig betöltötték 14. életévüket, de a 29. életévüket még nem; Fejér megyei lakcímmel rendelkeznek, vagy a 2017/18-as tanévben Fejér megyei oktatási intézmény nappali vagy levelező tagozatán tanulói vagy hallgatói jogviszonyuk van. A jelentkezési határidő 2017. október 8. A részvételhez szükséges minden tudnivaló és az online jelentkezési lap a www.fehervarhangja.hu honlapon és a www.facebook.com/fehervarhangja címen érhető el.

A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amelyet a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel jóvoltából partnerével Párizsba is elutazhat.

 

Forrás: szekesfehervar.hu

Helyi hírekSzékesfehérvárFejér megyeénektehetségkutatóverseny2017