Közel húsz éve hagyomány a Tavaszváró Óvodabál megrendezése Mezőfalván, melyen idén több mint kétszázan foglaltak asztalt a község ifjúságának támogatásáért.
Tavaszváró Óvodabálnak is nevezhetjük az idei jótékonysági megmozdulást – fogalmazott az est szünetében Kovácsné Huber Zita a Mezőfalvai Tündérkert Óvoda vezetője.
Nagy sikere van minden évben a mezőfalvi óvodabálnak. Évről, évre egyre többen érzik úgy, jelenlétükkel, részvételükkel fontos és nemes ügyért táncolnak. A rendezvény köszöntőjében - Kovácsné Huber Zita óvodavezető kiemelte, lassan már „emberöltőn” keresztül tart a hagyomány, melyet a legkisebbekért hoztak létre. A bálon kérdeztük a vezetőt, milyen céllal tartják rendezvényük.
- Több mint húsz éve hagyomány Mezőfalván a legkisebbek segítése – ismertette rövid, de tartalmas mondatban a mezőfalvi óvodabál történetét Kovácsné Huber Zita. A legfontosabb azonban ezen az eseményen is az intézményben nevelkedők szereplése, hiszen szülő, nevelő, gyerek kapcsolatának erőssége mindig meghatározza a jövő nemzedékének minőségét. A bál célja nem más, mint a jótékony adakozásnak köszönhetően szélesíteni a nevelő munka lehetőségeit – folytatta az óvoda vezetője bál ismertetését. Eszközök beszerzéséhez, gyerekműsorok szervezéséhez kapunk támogatást a résztvevők nagylelkűségéből. Jelenleg 124 gyerek jár az óvodába. Munkánkban a fő hangsúlyt arra helyezzük, hogy a gondjainkra bízott apróságokat a teljes tudásunk szerint a legjobb módszerekkel felkészítsük a mai világ követelményeire. Számtalan belső és külső programmal kapcsolódik intézményünk a község életéhez. Nevelési programunkban kiemelt szerepet kap a népi és a helyi hagyományok ápolása, a környezettudatos szemléletre való nevelés és még sorolhatnánk a program sarkalatos pontjait. Jelenleg 124 gyermek jár az óvodánkba, akikről szeretettel, nagy odaadással gondoskodunk – mondta a bál zenei szünetében Kovácsné Huber Zita óvodavezető.
Mezőfalván ismét nagy siker koronázta az óvodások rendezvényét. Az óvodások fellépését, ahogy tavaly is az Apa-lánya tánc fergeteges előadása koronázta meg.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.