2024.03.29, Péntek

Tovább hasít a HASIT program

dunaujvaros.com

2016.10.18. 14:47

A Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Sikeresség Támogatása (HASIT) újabb elemekkel bővül, melyeknek elsődleges célja az eddig remekül működő rendszer fenntartása, bővítése.

Hirdetés

A HASIT program fejlesztéséről kedden délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a projekt vezetői, köztük Dr. András István rektor, szakmai projektvezető, aki elmondta, a program első szakaszának sikere után a legfontosabb és legnehezebb feladat ennek szinten tartása - írja a dunaujvaros.com.

 

A projekt továbbra is az állam által támogatott, kiemelt felsőoktatási program, ennek köszönhetően folytatni tudják a tantárgyak, a módszerek és a program fejlesztését, tavasszal pedig további intézményekkel is lehetőségük lesz megismertetni a programot.

A Dunaújvárosi Egyetemen már korábban létrehozták a szakmentori rendszert, melynek célja, hogy személyes támogatást nyújtson a hallgatóknak. A szakmentorok egyben oktatók is, akik az adott szakra járó hallgatókkal az előadásokon és a gyakorlatokon is találkoznak, így teljes mértékben tisztában vannak a szak követelményeivel és a félév során több alkalommal szakmentori órákat tartanak, ahol egyénileg is foglalkoznak a hallgatókkal.

 

Dr. Rajcsányi - Molnár Mónika oktatási és általános rektorhelyettes, szakmai projektvezető a program bővítésének egyik legfontosabb eleméről, az AVATAR programról beszélt. Ennek a monitoring rendszernek célja elsősorban a hallgatók teljesítményének és előmenetelének figyelemmel kísérése, valamint az eredmények megjelenítése attól a pillanattól kezdve, hogy megkezdték tanulmányaikat. Partnerként bevonták a projektbe a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), illetve a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesületét (FETA) is, akik kidolgozták az általuk nyújtandó diáktanácsadás módszerét, és egy Fejlesztési Központ kiépítésére tettek javaslatot.

 

- Az egyetemi élet rendkívül más feladatokat állít a hallgatók elé, mint a korábbi középiskolai élet. Az AVATAR célja, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a hallgatók aktivitását és sikerességét a belépésüktől kezdve a diploma megszerzéséig - Dr. Szabó Csilla Marianna, a Tanárképző Központ főigazgatója és a projekt menedzsere.

Helyi hírekDunaújvárosfelsőoktatásDunaújvárosi Egyetem