2024.10.12, Szombat

Egy hónapja tervezi az új, fehérvári rendezvénycsarnokot a Kossuth-díjas építész és csapata

szekesfehervar.hu

2016.10.12. 10:49

A rendezvénycsarnok tervezői és a szurkolók első alkalommal találkoztak kedden késő délután a Hiemer-házban. A hat hónapos tervezési folyamat során többször is lesz ilyen.

Mintegy egy hónapja annak, hogy a Modern Városok Program keretén belül megvalósuló székesfehérvári multifunkcionális csarnok tervezői munkája elkezdődött. Ennek a munkának az elején szerettek volna lehetőséget adni a szurkolóknak is arra, hogy a tervezési folyamat elején láthassák már azt, hogy hogyan alakul a terv és legyen lehetőségük ötleteiket megosztani a tervezőkkel. Az egyik cél, hogy az új csarnokban is az a rendkívüi hangulat köszöntse majd a szurkolókat és a csapatot, mint ami a Raktár utcai csarnokra jellemző.

 

Az új rendezvénycsarnokhoz a területet már megvásárolta a város a Budai út végén és elindult hivatalosan is a tervezői folyamat, melynek végére engedélyes építési terv és kiviteli terv készül el. A tervező csapat vezetője Balázs Mihály DLA Kossuth-, Ybl Miklós-díjas és Prima Primissima díjas magyar építész, tanszékvezető egyetemi tanár tájékoztatta a jelenlévőket az egy hónapja tartó tervezési folyamatról.

 

A szurkolóknak több alkalommal is lesz lehetőségük megismerni a tervek alakulását, sőt a tervezési folyamatot hamarosan szélesebb fórumon is bemutatják a fehérváriaknak.

Helyi hírekSzékesfehérvárrendezvénycsarnokfórum