2024.04.20, Szombat

Tojásgurítás, hímes tojás festés, tojásfestés és egyéb „tojásos” játékokra, programokra készülhetnek a székesfehérváriak Húsvétkor.

Hirdetés

Népszerű, hagyományos programjaival örvendezteti meg az érdeklődőket Húsvét alkalmából a Mesterségek Háza. Március 25-én, Nagypénteken kézműves délutánt tartanak, melynek keretében lesz hímestojás festés, sőt, az udvaron tojásvadászat is. 

Régi szokás szerint Nagypénteken díszítették, írták, karcolták a tojásokat. E nap gazdag hagyományait ismerhetik meg az érdeklődők március 25-én 15.00 órától a Rác utca 20. szám alatti házban. A foglalkozásokat a megye szakavatott kézműves mesterei, Zsovák Klára, Gelencsér Julianna, Sevella Zsuzsanna és Gonda Emma vezetik. A díszítés mellett húsvéti ajándékokat, ünnepi asztal-dekorációkat, tojástartókat, üdvözlőkártyákat lehet készíteni a Játszótárs Játékkészítő Műhely közreműködésével. A szervezők kérik, hogy a résztvevők hozzanak magukkal festésre szánt kifújt, vagy főtt tojásokat. 18.00 órától a gyerekeknek szervezett tojásvadászat zárja a programot. Amit a kicsik megtalálnak, azt természetesen haza is vihetik magukkal! A belépődíj 500 forint lesz.

Idén sem maradhat el a 10 éves múlttal rendelkező húsvéthétfői tojásgurító verseny sem. Március 28-án 14.00 órától várják a tojásgurítókat a szokott helyszínen a Királyparkba. A rendezvény a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága és a Fejér Megyei Művelődési Központ szervezésében valósul meg.

A régi hagyományokat követve mutatják be a helyi fiataloknak a régi húsvéthétfői szokásokat. A bemutatót és a tojásjátékokat Berta József Király Zsiga-díjas népművelő és Bertáné Beviz Ágnes vezetik.

A részvétel ingyenes, de 3 db főtt tojást és egy 50 Ft-os érmét mindenki hozzon magával!

Szintén Húsvéthétfőn, 14.00 órtáól a HEROSZ Fehérvári Állatotthona nyuszisimogatóra várja a vendégeket, valamint lesznek vidám vetélkedők és kézműveskedés is. Nem győzzük hangsúlyozni, milyen felelősséggel jár az állattartás, és hogy a nyúl nem lakásba való. Ahelyett hogy a gyerek könyörgésének engedve húsvétra vennénk neki egy nyuszit, inkább vigyük nyuszit simogatni a Takarodó út 5. szám alá. A gyerekek aranyos élő nyuszikkal találkozhatnak, akiket lehet szeretgetni, simogatni. Az előző évekhez hasonlóan idén is lehetőség lesz kreatív alkotó tevékenységre. Tojásfestéssel, kifestőkkel és színezőkkel várják a résztvevőket, sőt, szerveznek játékos vetélkedőket is. Tojásokat mindenki vigyen magával, minden más alapanyagot a szervezők biztosítanak. A belépés ingyenes.

 

Galéria

Helyi hírekSzékesfehérvárprogramokhúsvéttojásfestéstojásgurítésnyuszisimogató