2019.10.21, Hétfő

Hirdetés

Új logisztikai központ épült a DENSO-nál kormányzati támogatással
szekesfehervar.hu - Fotó: Simon Erika

Új logisztikai központ épült a DENSO-nál kormányzati támogatással

szekesfehervar.hu

2019.09.20. 16:33

A DENSO Gyártó Magyarország Kft. új logisztikai központjának ünnepélyes átadására került sor pénteken Székesfehérváron. A közel 5000 főt foglalkoztató vállalat folyamatos növekedése tette szükségessé, hogy új, minden igényt kielégítő logisztikai központ kormányzati támogatással a „Technológia-intenzív beruházási program” keretében megépüljön.

Hirdetés

Közel 18,5 milliárd forintos beruházással épült a 17 ezer négyzetméteres új logisztikai csarnok, ehhez 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Denso a kormánytól.

 

 

Az avatáson Cser-Palkovics András polgármester arról is szólt, hogy nemcsak több mint 20 éves közös múltja van a Densonak és Székesfehérvárnak, nemcsak szép jelene, hanem szép közös jövője is. "Székesfehérvár büszke lehet azokra, akik a városban dolgoznak, az ő munkájuknak köszönhető, hogy ezek a cégek időről időre úgy döntenek, hogy a legújabb fejlesztéseiket, technológiáikat a városba hozzák." Elmondta, a város iparának fejlődését mutatja, hogy míg 2010-ben 9 milliárd forint volt az iparűzési adóbevétele a városnak, tavaly ez meghaladta a 18 milliárd forintot.

 

 

Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, az iparral együtt a környezetnek is fejlődnie kell, beleértve a közlekedési infrastruktúrát is.

Elmondta, hogy az Auchan körforgalom kapacitásbővítése kapcsán fontos döntés született, a tervezés a végéhez közeledik és az engedélyeztetés is meg fog történni. "Jövőre már a kivitelezésnek kell következnie, de nem állhatunk meg itt, hiszen alapvető fontosságú a negyedik sztrádalejáró megépítése is." - tette hozzá a polgármester.

 

 

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a nagy világgazdasági változásokat a „Nyugat mellett Keletről is diktálják”.

"A keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában, amelynek eredményeként az egyszerű termelésorientáltságról át tudott állni a technológiai újdonságok által működtetett gazdaságra." – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központjának pénteki átadóünnepségén.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a nagy világgazdasági változásokat a „Nyugat mellett Keletről is diktálják”. A magyar kormány keleti nyitása sem volt véletlen, hiszen a legmodernebb technológiákat kifejlesztő, azokat elsőként alkalmazó, nagy távol-keleti cégek egyre nagyobb európai gyártási kapacitásra tesznek szert – jegyezte meg. Szijjártó Péter szerint erre jó példa a Denso, amely 18,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre Székesfehérváron, és ehhez 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól.

Szincsák Attila, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. pénzügyi stratégiai és kereskedelmi vezetője az átadáson hangsúlyozta, hogy autóipar az elmúlt 100 év talán legnagyobb horderejű változásán megy keresztül és erre készen kell állnia a cégnek. Hozzátette, hogy az elmúlt két évben olyan kapacitás intenzív beruházásokat hajtottak végre, amellyel választ tudnak adni a változásokra.

Gazdaságlogisztikai központ DENSO Gyártó Magyarország Kft.SzékesfehérvárFejér megye