2024.03.29, Péntek
Több mint 14 milliárd forintból fejleszti dunaújvárosi papírgyárát a Hamburger Hungária Kft.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b), Bencs Attila, a Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és Harald Ganster, a Hamburger Containerboard GmbH. vezérigazgatója a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

Több mint 14 milliárd forintból fejleszti dunaújvárosi papírgyárát a Hamburger Hungária Kft.

MTI

2019.03.05. 18:00

A Hamburger Hungária Kft. 14,091 milliárd forintból fejleszti a dunaújvárosi papírgyárat 2022-ig - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Szijjártó Péter közölte, hogy a versenyképességet és a fenntarthatóságot javító gyárfejlesztéshez a kormány 1,637 milliárd forinttal járul hozzá. A támogatást azzal indokolta, hogy az osztrák tulajdonú Hamburger Hungária új technológiákat telepít Magyarországra, hasonlóan azokhoz a cégekhez, amelyek - mint fogalmazott - a kedvező termelési tapasztalatoknak köszönhetően kutatási, fejlesztési és technológiaintenzív befektetéseket is terveznek. Utóbbiak megjelenése 2018-ban rekordot döntött, a kormány hét technológiaintenzív és tíz kutatási-fejlesztési beruházáshoz adott állami támogatást - jegyezte meg a miniszter. A beruházásokért - tette hozzá - a Hamburger Hungária Kft. fejlesztéséhez hasonlóan erős nemzetközi verseny folyt, utóbbit 15 lehetséges helyszín közül nyerte el Magyarország.     

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magas hozzáadott értékű termelést és fejlesztéseket vonzó támogatásösztönzési rendszerrel a magyar gazdaság továbbra is az EU-átlagot legalább 2 százalékkal meghaladó növekedést érhet el.     

A Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatója szerint a gyárfejlesztést nem csupán a piaci kihívások indokolják, de a hosszú távú bővítési és korszerűsítési igények is. Bencs Attila hozzátette, hogy a termelés hatékonyságát javító beruházás egyszerre segíti a változó piaci igények kielégítését és a természet erőforrásainak védelmét, ráadásul a gyártói kapacitást is bővíti.     

A cégvezető sikertörténetnek nevezte, hogy a dunaújvárosi papírgyár a kilencvenes években az osztrák Prinzhorn-csoport tulajdonába került, hiszen - mint mondta - a termelés azóta is folyamatosan bővül, az üzem évente 800 ezer tonna hulladékpapírt hasznosít újra, az anyacég pedig 150 milliárd forintot fektetett be Magyarországon az elmúlt 10 évben. Utóbbiaknak köszönhető, hogy a papírgyártás energiafelhasználása harmadával csökkent, a szén-dioxid-kibocsátás pedig a felére esett vissza - tette hozzá.

A vállalat a beruházást követően új gyártósor és erőmű építésével is számol, hogy 700 ezer tonnáról 1 millió tonnára emelje a dunaújvárosi üzem éves termelési kapacitását.     

Cserna Gábor (Fidesz-KDNP), Dunaújváros polgármestere a bejelentést üdvözölve kiemelte a Hamburger Hungária Kft. társadalmi szerepvállalását, fejlesztéseit, kiemelkedő sporttámogatását és egészségügyi hozzájárulásait. A vállalat lokálpatriótának számít Dunaújvárosban azért is, mert helyi munkaerőt foglalkoztat, hosszú távú életpályát kínálva már a szakképzéstől kezdve - tette hozzá.     

A Hamburger Hungária Kft. a bécsi székhelyű Prinzhorn-csoport tagja. A 7000 munkavállalót foglalkoztató anyavállalat 2014 óta a kormány stratégiai együttműködő partnere, árbevétele eléri az 1,6 milliárd eurót évente. Három magyarországi cége, a Hamburger Hungária Kft., a Duparec Kft. és a Dunapack Kft. összesen 1120 embernek ad munkát.     

A Hamburger Hungária Kft. a nyilvános cégadatok szerint  2016-ban 257,8 milliárd forint, 2017-ben 285,6 milliárd forint árbevételt ért el túlnyomórészt külföldi értékesítésekből. A cég adózott eredménye 2016-ban 67 milliárd forint, 2017-ben 39 milliárd forint volt.
 

GazdaságFejér megyeDunaújvárospapírgyárHamburger Hungária Kft.gyárfejlesztés