2024.04.20, Szombat

A világon egyedülálló neutronkutató labor épül Martonvásáron 1,8 milliárd forintból

MTI

2018.06.08. 14:00

A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül a Fejér megyei Martonvásáron, az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium.

Hirdetés

A csarnok pénteki alapkőletételén Pétermann Csaba, a konzorciumot vezető Mirrotron Kft. cégvezetője elmondta, hogy a fejlesztésben az MTA Energiatudományi Kutatóközpont lesz a partnerük.

Közölte, olyan berendezést építenek, ami sokkal gyorsabb, nagyobb biztonsággal és lényegesen kisebb költségekkel lesz üzemeltethető, mint a ma használatos kutatóreaktorok. Megjegyezte, hogy Amerikában és Japánban vannak hasonlók, de ilyen még nincs a világon.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg a neutronforrásokat a kutatóreaktorokban hasadóanyaggal hozzák létre, ami drága, ám ebben a laboratóriumban nem használnak majd hasadóanyagokat.

A berendezés Mezei Ferenc akadémikus professzor, Széchenyi-díjas részecskefizikus három találmányára épül, ő a szakmai program vezetője és a cég többségi tulajdonosa.

 

A Mirrotron Kft. által vezetett konzorcium martonvásári csarnokának látványképei

 

GazdaságFejér megye Martonvásárneutronkutató laborMirrotron Kft.