2024.10.12, Szombat

Fejér megyében volt kirívó eset a 2015-ös téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésen

2016.01.14. 11:35

Néhány kirívó esettől eltekintve pozitív tapasztalatokkal zárult a 2015-ös téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés: a decemberi akció során 4997 vizsgálatot végeztek el a szakemberek, 8,4 tonna terméket vontak ki a forgalomból, 83 alkalommal figyelmeztetést és 185 esetben, összesen 21,7 millió forint bírságot szabtak ki - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.

Karosszéria-lakatos műhelyben berendezett halfeldolgozó Fejér megyében; súlyos higiéniai, nyomonkövetési és jelölési hiányosságokkal működő sütőipari cég Csongrád megyében és vásárolt alapanyagokkal trükköző kistermelő Somogy megyében – néhány kirívó eset, amit a 2015-ös téli szezonális ellenőrzés során tártak fel az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. Az összesítés azonban így is pozitív: több területen javulás figyelhető meg, például a termékek fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idejével kapcsolatos problémáknál vagy a kitelepült vendéglátók működésében.

A közlemény szerint a 2014-es ellenőrzéshez képest kevesebbszer kellett intézkedni a termékek fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejének lejárta miatt. Különböző okok miatt a megvizsgált 27 635 élelmiszertétel 1,6 százalékát kellett kivonni a forgalomból. 
Szintén javulást figyeltek meg a kitelepült vendéglátók működésében: az ellenőrzött vendéglátóhelyek mintegy 80 százaléka megfelelően, 18 százaléka kisebb hibákkal, de biztonságosan üzemelt, és alig több mint 2 százalékuknál volt szükség hatósági intézkedésre. A kistermelőknél országszerte 427 ellenőrzést végeztek, a tevékenység felfüggesztésére 3 esetben volt szükség. 
A szakemberek kiemelten ellenőrizték a friss húst, a halakat és haltermékeket, a virslit, az édesipari termékeket - köztük a bejglit -, a déli gyümölcsöket, valamint a borászati termékek közül a borokat és a pezsgőket. A fokozott ellenőrzés érintette a friss hal forgalmazást, az élőállat szállításokat és a karácsonyi ünnepi vásárokat, rendezvényeket is.
Higiéniai hiányosságokat - a tavalyi évhez hasonlóan - az ellenőrzések 4,1 százalékában találtak. A termékek minősége az ellenőrzések 3,2 százalékában nem volt megfelelő, ami a 2014-es 2 százalékhoz képest némileg emelkedett. A vizsgált élelmiszerek nyomonkövethetőségével az ellenőrzések 2,7 százalékánál volt valamilyen probléma.

mti, NÉBIH

Galéria

Gazdaságnébihélelmiszer ellenőrzés