A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány üdülési, pihenési lehetőséget nyújt nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékkal élők és gyermekek részére az Erzsébet-program (a továbbiakban: Program) keretein belül, mely program eredményeképpen 2015-ben több mint 100 pályázat került kiírásra.
A Kormányablakok az idei évben is részt vesznek a Program sikeres lebonyolításában, így a kormányablak ügyintézők az ügyfélszolgálatokra érkező ügyfeleknek segítséget nyújtanak a pályázatok elektronikus úton történő benyújtásában, valamint a szállásfoglalásban.
A pályázatok benyújtására kizárólag az elektronikus pályázati felületen keresztül van lehetőség, amely Erzsébet-program Integrált Keretrendszer a www.erzsebetprogram.hu honlapról érhető el.
A pályázatok 2016. február 4. 09:00 órától elérhetőek a fenti honlapon.
(Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal)

Péntekről szombatra virradó éjjel kezdték el a fővárosban a szakemberek a munkát a Gubacsi hídon. A több szakaszra osztott helyreállítás során először a csaknem 200 méter hosszú átkelő mozgósaruit javítják, majd ősszel három dilatációs szerkezetet is kicserélnek. A Budapest Közút Zrt. beruházásában megvalósuló, projekt kivitelezője a Híd-Tám Kft.