2019.12.08, Vasárnap

Hirdetés

ELFOGADTÁK AZ ÚJ HELYI ADÓRENDELETET IS A RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSEN

ELFOGADTÁK AZ ÚJ HELYI ADÓRENDELETET IS A RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSEN

2015.12.01. 12:50

Hirdetés

Hétfőn délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott a város képviselő-testülete. A Kodolányi János Főiskola helyzetéről hallgatott meg rektori tájékoztatót a testület, elfogadták az új helyi adórendeletet, tárgyaltak a város parkolási rendszeréről és döntöttek a Deák Ferenc Szakközépiskola leégett tornatermét felújító vállalkozó kiválasztásának módjáról. A tömegközlekedés szolgáltatási szerződését fél évvel meghosszabbították és döntöttek több buszjárat bővítéséről is.

A közgyűlés elején tájékoztatót hallgatott meg a testület a Kodolányi János Főiskola helyzetéről. Szabó Péter az iskola rektora a főiskola elmúlt két évtizedének sikereiről és a 2008-ig tartó beruházásokról is beszélt. Mint mondta 2008-ban azonban többféle támogatás és normatíva megszűnt majd rövid idő alatt jelentősen csökkent a piaci részesedése az intézménynek, továbbá jelentősen visszaesett a hallgatók száma is. Volt olyan időszak, hogy tízezer hallgató járt a Kodolányira, ma ennél jóval kevesebb 3100 a hallgató tanul a főiskolán. 2007-ben még 750 dolgozót foglalkoztatott az intézmény melyből 232 oktató volt, ma viszont 182-en dolgoznak, melyből 89-en oktatói a főiskolának. Elhangzott, hogy megkezdődött az előkészítése annak, hogy a nem használatos fehérvári épületeit visszaadja a városnak a főiskola.

A Bory Jenő Általános Iskola igazgatói kinevezésében támogató határozatáról biztosította a testület Sándorfi Gergelyt, az intézmény jelenlegi igazgatóját.

A Deák Ferenc Szakképző Iskola tornatermének felújításáról is döntöttek. Az első felméréseket követően úgy látszik, hogy kisebb igaz a probléma, mint először látszott, de így is jelentős a kár – mondta a város polgármestere. A biztosítóval megtörtént a kapcsolatfelvétel és pozitívan állnak a felek a kár megtérítését illetően. A munkaterületet, a decemberi döntést követően januárban adják át a munkát elnyerő vállalkozónak.

Egy olyan helyi adórendszert fogadott el a testület, amihez 2020 januárjáig nem szeretne a város hozzányúlni, hogy tervezhetőek legyenek ezek az adóterhei a gazdasági szereplőknek. Iparűzési adó tekintetében két változást tartalmaz a testület elé kerülő javaslat. Az egymillió forintos adóalapot meg nem haladó vállalkozásoknak eddig sem kellett iparűzési adót fizetni, azonban most ezt felemelik 1.5 millió forintra, ami 3000 helyi vállalkozót jelent a városban. Nekik is kell adóbevallást készíteniük, de az adójuk 98 százalékát elengedi a város a rendelet szerint. A háziorvosokat is kedvezően érinti a változás: a háziorvosok által befizetett iparűzési adó 50 %-át fejlesztésekre eddig is „visszakapták” a háziorvosok, most pedig az 50 százalékot 75 %-ra tervezik emelni, amit visszaigényelhetnek majd fejlesztésre. A vállalkozások építményadója esetében van olyan tétel, amit emelni az önkormányzat. Marad továbbra is a sávos adó ugyanúgy, ahogy volt korábban is, de fontos, hogy 100 négyzetméterig továbbra is 0 forint marad az építményadó, ami a kisvállalkozásokat érinti leginkább. A 10.000 négyzetméteres csarnokok fölött pedig 400 Ft helyett 200Ft-ot kell fizetni négyzetméterenként azért, mert ezekben a csarnokokban tevékenykedő cégek jelentős mértékű iparűzési adót fizetnek.

Horváth Tancsa Ágnes elmondta, hogy jó iránynak tartja, hogy 2020-ig nem kíván változtatni a mostani rendeletet Fehérvár. A kisvállalkozások esetében javasolta, hogy ne másfél, hanem kétmilliós legyen az adómentességi határa a kisvállalkozásoknak. Mint mondta a középvállalkozásoknak jelenthet majd nagyobb kiadást az új rendelet. A város polgármestere elmondta, hogy viszonylag kevés vállalat fizeti a város helyi adóbevételének jelentős részét. Molnár Tamás önkormányzati képviselő írásbeli módosító javaslatot nyújtott be, miszerint a munkásszállók esetében csökkentsék az építményadót 200 Ft/négyzetméterre.

Márton Roland elmondta, hogy nagyon jó eszköz a helyi adórendelet a bérek növekedéséhez. Mint mondta nagy probléma a bérkérdés nem csak Fehérváron, hanem az egész országban. Magasabb adóemeléssel is egyet értenék, ha tartozna hozzá egy bérnövekedést előidéző ösztönzőrendszer. Egy olyan ösztönzőrendszerről beszélt, ami a 20-25 főnél több embert foglalkoztató cégek esetében elengedné az építményadót, ha üzemi tanácsot működtet a vállalkozás mellyel minden évben megköti a béralkut a cég és ezt a város számára is bizonyítja.

A város polgármestere kiemelte, hogy a munkaerőpiacon tapasztalható nehézségek, aminek pozitív alapja a 2 százalékos munkanélküliség. Ha statisztikailag nézzük, akkor az országos átlag fölött van a fehérvári bérszínvonal, de nekünk nem ezt kell néznünk, hanem az európai átlagot és megkerülhetetlen a bérkérdések rendezése. Mint mondta minden gazdasági szereplő jó évet vár a következő évre is és optimisták – emelte ki. Cser-Palkovics András a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról is beszélt, amivel a profitot munkájával megtermelő közösség életét támogatja egy-egy vállalkozás. Példaként említette a jégkorongot, melynek támogatásába jelentősen részt vesz az önkormányzat, amit a helyi bevételekből tud finanszírozni. Elképzelhető lenne azonban, hogy társadalmi felelősségvállalással is fenntartható lenne a klub finanszírozása. Kiemelte, hogy „jó lenne elérni azt, hogy lehessen nagyobb szerepe egy-egy városnak a gazdaság ösztönzésében, ahol jogszerűen adhatna a város akár adókedvezményt is.”

A parkolási rendeletről is tárgyaltak a képviselők. Bozai István városgondnok elmondta, hogy nem működik gazdaságtalanul a fehérvári parkolási rendszer, ami 160 milliós bevételt termel évente és mintegy 60 milliós ráfordítást igényel. Kiemelte, hogy ha az egész városban ingyenes lenne a parkolás, akkor alig találnának szabad parkolót a belváros környékén lakók. A fizető zónákat pedig azért szervezték át, hogy az olcsóbb, de nagyobb gyűjtőparkolókban való parkolást ösztönözzék és a kis utcákban, a belvároshoz közel kevesebben parkoljanak. A lakossági bérlettel kapcsolatban a városgondnok elmondta, hogy a lakótelepi parkolási zónákat a lakóközösségek kérésére hozzák létre annak érdekében, hogy könnyebben találjanak parkolóhelyet a házuk környékén. Az új rendelet szerint az eddigi kétórás korlátot is eltörlik, ami a rendelők vagy a bíróság környékén fontos. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a Sarló utca környékén a fizető övezet bevezetését valószínűleg egyre több lakóközösség fogja kezdeményezni. Horváth Tancsa Ágnes 15 perces díjmentes várakozási idő elfogadására tett javaslatot. Bozai István felhívta arra a figyelmet, hogy jelenleg 5 perc türelmi idő van a parkolás kezdete és a parkolási jegy megvásárlása között. A lakossági bérletek 3100 forintra történő emelése pedig azért szükséges, hogy fedezze a fenntartást és az infrastruktúra működését, ami éves szinten napi nyolc forintra jön ki. Az emelés amiatt is fontos, hogy csak indokolt esetben kérjék a lakóközösségek a zónába való bevonást. Az új rendelet elfogadásakor a városban tervezett két parkolóházról is szó esett.

A testület döntött a buszmenetrend bővítéséről, ami elsősorban az ipari parkok járatait érinti, de a buszjegyek árának 10 forintos emeléséről a december 18-i közgyűlésen tárgyalnak majd újra. Meghosszabbították viszont fél évvel a szolgáltató szerződését.

Cser-Palkovics András a közgyűlés után a Sóstói Stadion és környékének felújításáról elmondta, hogy megkezdődik hamarosan a beruházás és a tervek szerint az utolsó hazai meccs után el is kezdődik a bontás. "A szívünk egy kis darabja is ott fog maradni biztosan, de reméljük, hogy egy új 21. századi létesítmény és egy szépen megújult környék vár majd minket." A Városgondnokság december közepén azoknak a betonelemeknek a kiemelésével kezdi a munkát, melyek még használhatóak és átvihetőek a MÁV pályára, ahol hasznosítani lehet, továbbá minden olyan eszközt, ami leszerelhető, így a székeket is más létesítményekben használnak majd. Várhatóan január közepén tudja majd átadni a munkaterületet a város annak a cégnek, aki a bontást fogja végezni, ami tavasz közepén fejeződik be és ekkor kezdheti az építést a közbeszerzésen nyertes vállalkozó. "Fontos dolog, hogy két hét múlva szeretnénk egy olyan szurkolói fórumot a Városházán az MLSZ-szel és a klubbal közösen, ahol az új létesítményt a szurkolóknak is bemutatja a tervező, továbbá a környéken élőknek a helyi képviselőkkel közösen szeretnénk a munkálatok ütemezéséről lakossági fórumot tartani."

forrás: www.szekesfehervar.hu

Galéria