2024.10.14, Hétfő

Átadták a Werner von Siemens Hatékonysági Díjat

2015.11.24. 21:42

A Werner von Siemens Hatékonysági Díjat a szakmai zsűri idén az ipari gyártás, a közlekedés, az energia és az egészségügy területéről összesen hét szervezetnek ítélte oda - közölte a Siemens Zrt. kedden az MTI-vel. 

    Az egészségügy területéről megkapta az elismerést a hatvani Albert Schweitzer Kórház és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. Az előbbinél a 2015-ben átadott új digitális radiológiai képalkotó rendszereket, utóbbi esetében pedig a 2014-ben korszerűsített radiológiai osztályt díjazták. 
    Az energetikai szektorban az E.ON Erőművek Kft. gönyűi erőműve kapta a Siemens Hatékonysági Díját, az erőmű összetett hatékonyságjavító intézkedései miatt.
    A közlekedés területén a szakmai zsűri a Rail Cargo Hungaria Zrt., valamint a MÁV Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) közös projektjét ítélte a leghatékonyabbnak. A Rail Cargo Hungaria Zrt. a vontatási tevékenységének modernizálása, a MÁV és a NIF pedig a Székesfehérvár és Kelenföld közötti vasúti pályaszakasz felújításáért kapta a díjat közösen. 
    Az elismerést továbbá a Columbian Tiszai Koromgyártó Kft. (CTC) és a Matech Magyar Technológiai Kft. vehette át. Mindkét cég esetében a gyártósor kapacitás bővítését díjazták. 
    Az elismerésre olyan vállalatok, intézmények illetve szervezetek nevezhettek, amelyek 2015. április 30-ig bezárólag hatékonyságukat növelő projektet hajtottak végre, és annak eredményét igazolni tudták - írták. 
    Kiemelték: a Siemens azzal a céllal kereste az elmúlt évek hatékonyságnövelő beruházásait, hogy a jó példák bemutatásával ösztönözze a magyar gazdaság szereplőit a fenntartható működésre. 
    A Siemens AG a világ több mint 200 országában van jelen és több mint 348 ezer munkatársat foglalkoztat világszerte. A 2015. szeptember 30-ával zárult gazdasági évben a vállalat 75,6 milliárd eurós árbevételt és mintegy 7,4 milliárd eurós adózás utáni eredményt ért el - olvasható a közleményben. 
    A magyarországi Siemens-csoport tagja a Siemens Zrt., a Siemens Healthcare Kft., valamint az evosoft Hungary Kft., a csoport tevékenysége az energia, az infrastruktúra, az ipar, és az egészségügy területére terjed ki. A Siemens Zrt., valamint a csoporthoz tartozó leányvállalatok az elmúlt öt évben több mint 800 fővel növelték foglalkoztatottaik számát - közölték.

mti

fotó: www.donorsforum.hu

Galéria