Pető Tamás lett a labdarúgó NB I-ben negyedik helyen végzett Fehérvár FC vezetőedzője.
A klub közölte, hogy hétfőtől az 50 éves szakember irányítja a csapatnál a szakmai munkát, aki korábban játékosként, játékosmegfigyelőként, másodedzőként és megbízott edzőként is dolgozott Székesfehérváron.
Pető Tamás játékosként megfordult Veszprémben, Győrben, Újpesten, a Vasasban, Pápán, emellett légióskodott Belgiumban, valamint Hollandiában is. A magyar válogatottban 1998 és 2002 között 14-szer szerepelt. Legutóbb az NB III-as Veszprémnél dolgozott vezetőedzőként. Elődje, a svéd Bartosz Grzelak pénteken az Újpest FC-hez szerződött.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.