2024.12.03, Kedd
Közös ellenőrzést indított a vasúti átjárók biztonságáért a rendőrség és a MÁV
mavcsoport.hu - illusztráció

Közös ellenőrzést indított a vasúti átjárók biztonságáért a rendőrség és a MÁV

MTI

2020.08.15. 08:00

Közös közúti-vasúti ellenőrzést indított a vasúti átjárók biztonságáért a MÁV és a rendőrség.

A témában tartott pénteki, gárdonyi sajtótájékoztatón Biber Anett a MÁV Zrt. szóvivője hangsúlyozta: minden vasúti átjáróban történő baleset megelőzhető lenne odafigyeléssel és a szabályok betartásával. Hozzátette: július végéig tizeneggyel kevesebb, harminc baleset történt, mint tavaly ebben az időszakban, de ennyi is túlságosan sok.

Jelezte, hogy éppen emiatt a nyári szezonban a MÁV és a rendőrség közös akciójában öt pénteken keresztül nyolc Balaton-parti és velencei-tavi település útátjárójában hívják fel a figyelmet a közút és vasút kereszteződéseiben bekövetkező balesetek megelőzésére.

A szóvivő beszélt arról is, hogy az utóbbi tíz évben nem történt olyan baleset vasúti átjáróban, amelyben a vasút felelősségét megállapították volna, vagyis ezek mind a közúton közlekedők, autósok, kerékpárosok vagy gyalogosok figyelmetlenségéből adódtak. Hozzátette, hogy nemcsak a vétkesek sérülhetnek meg, hanem a vonatokon utazók, a MÁV dolgozói, a mozdonyvezetők is, ráadásul évente százmilliós anyagi kárt okoznak ezek a balesetek a vasúttársaságnak.

Csibrik Csaba, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a KRESZ egyértelműen szabályozza, milyen módon kell megközelíteni egy vasúti átjárót. Azt is, hogy mi a teendő biztosítóberendezés hiányában és miként kell viselkedni a meglétekor. Utóbbi esetben a fehér jelzés nem a szabad utat mutatja - hangsúlyozta -, hanem csak a vasúti berendezés megfelelő működését jelzi, tehát akkor is körül kell nézni és fokozott óvatossággal kell megközelíteni az átjárót. Piros jelzésnél pedig egyértelmű, hogy meg kell állni, amíg ismét nem vált fehérre a jelző - fűzte hozzá.

A MÁV sajtóanyaga szerint az idén júliusig történt harminc vasúti átjáróban bekövetkezett balesetből kettő volt halálos kimenetelű, tizenkettő személyi sérüléssel, tizenhat pedig anyagi kárral végződött.

A 2010-2019 közötti időszakban a legkevesebb ilyen baleset 2015-ben történt, az 57-ből 12 volt halálos. A legtöbb baleset 2018-ban történt, az akkori 88 esetből 21 volt halálos.

AktuálisVelencei-tóBalaton balesetmegelőzésvasúti átjáróbiztonságMÁV Start Zrtrendőrségellenőrzés