2024.03.29, Péntek
Szabadidősport-sorozat gyerekeknek az olimpia jegyében
pexels - illusztráció

Szabadidősport-sorozat gyerekeknek az olimpia jegyében

MTI

2020.07.30. 08:00

Az idén 25. alkalommal kerül sor a Nyuszi-futásként ismert szabadidősport-sorozatra, melyet önerőből szervez a mezőfalvai Kovács István, ezúttal a tokiói olimpia jegyében.

Hirdetés

A hosszútávfutó, aki 1998-ban elfutott a finnországi Rovaniemibe, és megkapta a Mikulás-nagykövet címet, az utóbbi években határon túli településekre is ellátogat. Az idei sorozat a Magyar Olimpiai Bizottság védnöksége alatt indult Újra úton az olimpiai fáklya! szlogennel - a koronavírus-járvány miatt a szokásos tavaszi időpont helyett nyáron. Kovács István tagja volt a 2008-as pekingi játékok magyar fáklyavivőinek és az ott kapott ereklyét mindig magával viszi a programokra. A Fejér megyei települések óvodái, iskolái mellett a nyári táborokban is megmozgatja a gyerekeket, akik rajzaikkal és írásaikkal üzenhetnek a jövő évre halasztott játékokra készülő versenyzőknek az olimpiai naplóban.

Vajdasági helyszínekre is ellátogat a sportember, elsősorban a székesfehérvári önkormányzat támogatásával.

A futás mellett szerepel a programban élménybeszámoló, olimpiai kvíz, beszélgetés a sportolás fontosságáról, sportszerek ajándékozása az intézményeknek.  

Kovács István önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekek részére - a Nyuszi-futás mellett télen a Mikulás-futást -, évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral.
 

AktuálisMezőfalvaFejér megyeNyuszi-futásKovács Istvánolimpiaszabadidősport