Sokan vannak, akiknek oklevelei még a Kodolányi oktatási központjaiban várják tulajdonosaikat. Az egyetem arra kéri a volt hallgatóit, hogy aki csak tud, jöjjön július folyamán a kiállított oklevelekért, mert augusztusban szünetel a diplomák átadása.
Július 31-ig a Kodolányi székesfehérvári oktatási központja hétfőtől csütörtökig 9 és 12 óra, valamint 13 és 16 óra között, pénteken 9 és 12 óra között tart nyitva a Fürdő utca 1. szám alatt.
Július 31-ig azokat várják, akik 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben vagy 2005-ben kezdték meg tanulmányaikat a régi főiskolai képzéseken és már záróvizsgát tettek, vagy 2006 szeptember 1. után kezdték meg felsőfokú tanulmányaikat a Bologna-típusú alap- és mesterképzésben, felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben, és már záróvizsgát tettek, vagy 2020 júniusában záróvizsgáztak, hiszen számukra nem tartottak ünnepélyes diplomaosztót.
Augusztusban a diplomák postázása és szkennelése is szünetel, csak a július 31-ig beérkezett igényeket fogják feldolgozni a nyáron.
Azoknak az oklevelét, akik 2001-ben, 2000-ben vagy azt megelőzően kezdték meg tanulmányaikat főiskolai képzéseken, a harmadik ütemben fogják elkészíteni, 2020 augusztus végétől pedig kiosztani.
További információk, postázás, szkennelés igénylése: https://www.kodolanyi.hu/nyelvvizsgamentesseg/
Mindenki ott veheti át oklevelét, azon az oktatási helyszínen, ahol tanulmányait végezte. Azok a hallgatóink, akik siófoki oktatási központban tanultak, Székesfehérváron vagy Budapesten kapják meg oklevelüket, attól függően, hogy melyik városban záróvizsgáztak.
Az EB Hungary Invest Kft. valósítja meg az Aerogate Homes lakóparkot, amelynek első ütemében 155 lakás épül, Ybl-díjas tervezők és jelentős generálkivitelezői tapasztalat bevonásával.