2024.03.28, Csütörtök
Több magyar szerepelhet a Fehérvár AV19 keretében
pixabay - illusztráció

Több magyar szerepelhet a Fehérvár AV19 keretében

MTI

2020.04.18. 21:00

Elképzelhető, hogy a korábbinál több magyar játékossal szerepel majd az osztrák jégkorongligában a Fehérvár AV19, amelynek vezetősége a koronavírus-járvány miatt tapasztalható gazdasági nehézségek ellenére továbbra is szeretné versenyeztetni a második csapatot is.

Hirdetés

Gál Péter Pál, a székesfehérvári klub elnöke az M1 aktuális csatornának elmondta, a sportszakmai szemponton túl nincs jelentősége annak, hogy a legutóbbi idényben nem jutottak a rájátszásba, mert a playoff hamar félbeszakadt, jelenleg pedig a pénzügyi, gazdasági kérdések megválaszolása a legnagyobb kihívás.

"A mostani helyzetben nyilvánvalóan elsődleges az emberi életek mentése, talán másodlagos helyen van a támogatóinknak, szponzorainknak a munkahelyek megtartása, így nem nagyon lenne időszerű, ha mi most előtérbe helyeznénk magunkat. Nyilván ezután következik majd az, hogy arról beszéljünk, hogyan mentjük meg együtt a sportot, a fehérvári sportot és ezen belül a fehérvári jégkorongot" - mondta, hangsúlyozva: készen állnak arra, hogy ha eljön az idő, azzal a kéréssel forduljanak a támogatóikhoz, hogy maradjanak mellettünk ebben az időszakban is.

"Egy nagyon komoly újratervezés kell most, nemcsak a gazdasági szférában, hanem a sportot életben tartó gazdasági és állami szférában is" - tette hozzá.

Arra kérdésre, hogy jelenleg miért csak 12 játékos szerepel az osztrák ligában érdekelt csapat keretében, úgy reagált, hogy a válság kialakulásakor, a magyar szövetséggel és az osztrák ligával egyeztetve gyakorlatilag szerződtetési moratóriumot fogadtak el, elsősorban az idegenlégiósokra vonatkozóan. Megjegyezte: ha majd látják, hogy milyen kerettel számolhatnak, akkor tesznek konkrétabb lépéseket.

"Lehet, hogy több tehetséges fiatal fog szerepet kapni, emellett az egyik fő szempontunk az lesz, hogy légiósok helyett magyar válogatott játékosokkal próbáljunk szerződést kötni. Lehet, hogy el fogunk csúszni, de nem leszünk egyedül, hasonló gondokkal küszködnek a többiek is" - vélekedett.

A Fehérvári Titánok néven a magyar bázisú nemzetközi sorozatban szereplő második csapatról - melyben főleg az akadémiáról kikerülő fiatalok jutnak játéklehetőséghez - azt mondta, annak szerepeltetése most elsődlegesen gazdasági kérdés.

"Két csapatot fenntartani gazdaságilag csak stabil környezetben lehet. Ettől függetlenül az a fő cél, hogy ne eresszük el ezt a projektet még ebben a helyzetben sem. Keressük a megoldásokat" - folytatta.

Utalt arra, hogy a győriekkel egy éve elkezdődött egyfajta együttműködés, ami az első évben "nehézkes" volt, már csak azért is, mert Győrben nem épült fel a jégpálya, amelyen játszott volna a csapat, de reményét fejezte ki, hogy a közös munka folytatódik.

"Ez a projekt partnerek bevonása nélkül nem megy" - szögezte le. Elismerte ugyanakkor hogy Székesfehérvárnak, a klubnak, a főtámogatónak az osztrák ligában való szereplés az elsődleges, ezzel együtt a Fehérvári Titánok nevezését a hazai bajnokságra a május 4-i határidőig mindenképpen beadják.

Stipsicz Bence, az osztrák ligában érdekelt csapat alapembere az előző idényben nyújtott teljesítményüket hullámzónak nevezte, a jelenlegi helyzetet illetően pedig úgy vélekedett, nagyon nehéz a klubvezetés dolga.

"Én örülök annak, ha minél több magyar játékos lesz a csapatban, szerintem jót fog tenni a hangulatnak és a válogatottnak is hosszú távon az, hogy sok magyar játszik magas szinten, illetve együtt. Túl sokat persze még nem lehet tudni a keretből, mert nagyon instabil a gazdasági helyzet" - mondta a 23 éves válogatott hátvéd, aki a jégkorongozók érdekvédelmi szervezetének szavazásán bekerült az év csapatába.

"A szezon eleje pont úgy, mint a csapatnak, nekem is hullámzó volt, nagyon gyengén kezdtem. December felé kezdett újra úgy menni a játék, ahogy én elvárom magamtól. Onnantól tudom azt mondani, hogy valamilyen szinten elégedett vagyok a szezonnal, de sajnos így, hogy nem jutottunk playoffba, nehéz azt mondani, hogy elégedett az ember a teljesítményével. Ugyanakkor óriási megtiszteltetés, hogy a játékosok beszavaztak" - mondta.

A hétköznapjait illetően arról számolt be, hogy neki is, mint csapattársainak van egy programja, amit otthon végre kell hajtani, emellett igyekszik befejezni egyetemi tanulmányait biológia szakon, az ELTE-n.

AktuálisFehérvár AV19 jégkorong