2024.04.19, Péntek
Elfogadták Székesfehérvár idei, 67,4 milliárd forint főösszegű költségvetését
Székesfehérvár Megyei Jogú Város - Facebook

Elfogadták Székesfehérvár idei, 67,4 milliárd forint főösszegű költségvetését

MTI

2020.02.14. 16:16

Elfogadták pénteken Székesfehérvár idei, 67,4 milliárd forint főösszegű költségvetését.

Hirdetés

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a tizenhat igen és négy nem szavazattal jóváhagyott javaslat vitájában elmondta, hogy stabil költségvetés készült, amelyet 25,8 milliárd forintnyi saját bevétellel terveztek; ebből több mint 20 milliárd forint az iparűzésiadó-bevétel. A kiadások között mintegy 30 milliárd forint jut működésre, ebből több mint 14 milliárd intézmények fenntartására, továbbá több mint 32 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre - tette hozzá.

Márton Roland (MSZP), az ellenzéki frakció tagja négy területet (egészségügy, közösségi közlekedés, lakhatás, közoktatás) érintő módosító javaslatot nyújtott be, amely 2,5 milliárd forint átcsoportosítását igényelte volna a büdzsén belül.

Molnár Tamás, a Fidesz-frakció vezetője szerint a racionálisan összeállított költségvetés éppen a módosítási javaslatokra ad erős válaszokat, ezért az eredeti tervezet elfogadását javasolta.

Cser-Palkovics András köszönetét fejezte ki az ellenzék módosító indítványáért, amely szerinte bár fontos területekre koncentrál, híján van a konkrétumoknak. Azt kérte, hogy a felmerült igények összegszerű finanszírozására - szakemberek bevonásával - a szakbizottságok készítsenek önálló előterjesztéseket, és azok kerüljenek vissza később a közgyűlés elé. Ezt a képviselők elfogadták.

AktuálisSzékesfehérvárFejér megyeköltségvetés