Nagyon hullámzó a csapat teljesítménye, ám a legtöbb vesztes mérkőzésen is kevés hiányzik a győzelemhez, ezért az osztrák bázisú jégkorong ligában (EBEL) az alapszakasz felénél 25 ponttal kilencedik helyen álló Hydro Fehérvár AV19 szakosztályvezetője bízik a sikeres folytatásban.
Szélig Viktor erről a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt, ahol a karácsony előtti jótékonysági akcióikról volt szó.
"Nincs ünnepi hangulat" - fogalmazott a gárda teljesítményével kapcsolatban, ugyanakkor megjegyezte: a kiválóan sikerült tavalyi szezon ugyanezen időszakában mindössze egyetlen ponttal volt többjük, mint most.
Hangsúlyozta, hogy a mérkőzéseken többnyire nincsenek alárendelt szerepben, valami kicsi hiányzik a sikerhez, ezen dolgoznak most a játékosok és a szakmai stáb. Megemlítette: az előző idényben többen is életük szezonját futották, magasra került a léc, amit év elején nem tudtak megugrani, ezért önbizalomhiány alakult ki, s ez a helyzetkihasználásban megmutatkozik.
Szélig Viktor az MTI kérdésére elmondta: vannak húzóemberek, akik nem úgy teljesítenek, ahogy elvárják tőlük.
Gál Péter, a Fehérvár AV19 SC elnöke bejelentette, hogy a klub idén több karácsonyi jótékonysági akciót is szervez. Két mérkőzés bevételeinek egy részéből a Polgárdi-Tekerespusztán található otthont támogatják, illetve egy kétéves, leukémiás betegségben szenvedő fehérvári kislány gyógykezelését is segítik. Emellett a december 20-i meccsen karácsonyi süteményvásár lesz, a bevételből a Székesfehérvári Anyaotthont támogatják, továbbá részt vesznek az Adni jó kupán, ahol a játékosok személyes ereklyéik eladásából járulnak hozzá jótékony célokhoz.
Jelezte, hogy az EBEL-csapat a többéves hagyományt folytatva december 20. és 30. között-három hazai találkozón is különleges, karácsonyi mintás mezben lép jégre, amelyeket szintén elárvereznek.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.