2024.07.21, Vasárnap
Székesfehérváron temették el vitéz nemes békei Koós Ottó alezredest

Székesfehérváron temették el vitéz nemes békei Koós Ottó alezredest

MTI

2019.03.22. 20:00

A székesfehérvári Hosszútemetőben pénteken kísérték utolsó útjára vitéz nemes békei Koós Ottó alezredest, aki 104 éves korában, március 5-én hunyt el.

A katonai tiszteletadással rendezett búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök részvétüzenetét, aki szerint "minden nemzetnek szüksége van példaképekre, akikre felnézhet, hősökre, akik nem csak átélték a viharos XX. századot, de kitartásukkal és lelkierejükkel felül is kerekedtek a megpróbáltatásokon".

A kormányfő rámutatott: vitéz nemes békei Koós Ottó életét és gondolkodását mindvégig ludovikás neveltetése határozta meg, hiszen a fronton és a hátországban egyaránt becsülettel szolgálta hazáját.

"Hálásak vagyunk, hogy elkötelezettsége és bajtársai iránt érzett felelőssége nemcsak a háború alatt, a Gulagon és a magyar kommunista diktatúra börtöneiben nyilvánult meg, de a rendszerváltozást követően is, amikor a Vitézi Rend főszéktartójaként, illetve egykori ezredtársai visszaemlékezéseinek összegyűjtőjeként segítette elő közös múltunk feltárását és megőrzését" - fogalmazott.

AktuálisSzékesfehérvárFejér megyeKoós Ottókatonai tiszteletadásVitézi Rend