2021.03.08, Hétfő

Újabb Dobot Magician típusú robotok érkeztek a székesfehérvári Alba Innovárba

szekesfehervar.hu

2018.09.03. 16:31

Szeptember 3-án hétfőn az iskolával együtt az Alba Innovár második évadja is elindult. Az ipari robotok gyors térhódításával együtt pedig ide is megérkeztek Magyarországon elsőként azok a Dobot Magician típusú robotok, amikkel hatékonyan meg lehet mutatni a tényleges ipari környezetet és tökéletesen szimulálja a világ legnagyobb ipari robotjainak a működését.

Hirdetés

Nem csak a folyamatokat lehet megmutatni Dobot Magician robotokkal, hanem azt is, hogy hogyan lehet programozni ezeket.

A technológia itt van Székesfehérváron és a mi feladatunk és felelősségünk, hogy erre fel tudjuk-e készíteni a várost. Ebben a gazdasági szereplőknek, az államnak és szakembereknek, illetve az önkormányzatnak is van felelőssége - mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. A tanévvel együtt az Alba Innovár második évadja is elkezdődött, ahol az első tanévben mintegy ötezer fehérvári diák fordult meg és vett részt foglalkozásokon. "Az Alba Innovár feladata, hogy az országnak is példát mutatva folyamatosan jelezzük a fiatalok digitális oktatásának fontosságát. A felnőttképzés terén is előre kell lépnünk, hiszen hihetetlen gyorsasággal megjelent a robottechnológia a fehérvári iparban is. Ez a tempó valószínűleg tovább fog gyorsulni éppen ezért a ma munkavállalói felé is van feladatunk. A képzésekre az Alba Innovár pedig tökéletes lehetőséget kínál."

Az új robotokhoz szakmai oktatási program is van magyar nyelven az Alba Innovárban és ez alkalmassá teszi a tanfolyamokon résztvevőket arra, hogy megértsék a versenyszférában egyre gyakoribb robotok logikáját.

Az Alba Innovárban kilenc szakképzett oktató foglalkozik a fiatalokkal – mondta Laufer Tamás az Alba Innovár vezetője. Beszélt arról, hogy Kínában a robotika az egyik legfontosabb gazdasági prioritás mind a felhasználás, mind a gyártás terén. "Már most annyi robotot termelnek Kínában mint az USA és az EU összesen, 2020-ra pedig a világon működő robotok mintegy felét fogják gyártani. Ennek egyik fő oka az, hogy jelentős a népességfogyás zajlik Kínában és a versenyképességhez szükség lesz ezek nagy számú használatára. A fehérvári vállalatok is váltanak és egyre több robot lesz nálunk is, amihez elegendő szakértelem is szükséges a városban."

Egy olyan felnőttképzési programot indítanak be az Alba Innovárban, amivel betanított munkásokat fogunk képezni magasabb képzettségű szakemberré. Ehhez is nagy segítséget nyújtanak majd a Dobot Magician típusú robotok nagy segítséget, amivel hatékonyan meg lehet mutatni a tényleges ipari környezetet. Ez tökéletesen szimulálja a világ legnagyobb ipari robotjainak a működését.

 

AktuálisSzékesfehérvárFejér megyerobotikaAlba InnovárrobotDobot Magiciandigitális oktatás