2024.04.18, Csütörtök

Európai minifutball-tornát rendeznek Székesfehérváron

MTI

2018.09.06. 05:00

Mini4EU néven európai amatőr minifutball-tornát rendeznek szeptember 20. és 30. között Székesfehérváron, ahol négy kategóriában közel 200 csapat lép pályára.

Hirdetés

A szerdai sajtótájékoztatón Tibor Dávid, az Európai Minifutball Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy nem a sportág legjobb válogatottjai mérkőznek meg egymással, hanem azok az amatőrök, akik heti rendszerességgel űzik a kispályás focit. Az előzetes nevezések alapján húsz európai országból érkeznek csapatok, melyek saját városukat képviselik majd - tette hozzá.

A mérkőzéseket 5+1 fős együttesek vívják.

A Városok Kupáját a férfiak mellett a nőknek is megrendezik, de külön tornájuk lesz a hátrányos helyzetű, főként fogyatékkal élőkből és a 23 év alatti fiatalokból álló együtteseknek is. A magyar települések csapatainak az első hétvégén selejtezőt rendeznek, ezen kiderül, mely alakulatok képviselhetik Magyarországot az európai mezőnyben.

Az elnök elmondta, hogy a tornát európai uniós támogatásból, az Erasmus+ program keretében rendezik meg a Sóstói Stadion mellett a MOL Vidi utánpótlás központjában.

Mészáros Attila alpolgármester fontosnak nevezte, hogy a tíz nap során a városban az élsport mellett hangsúlyosan megjelenik a tömegsport, valamint a fogyatékkal élők sportja is.

Tóth Marianna, a torna szervezője jelezte, hogy mintegy ezer sportolót várnak, akik a támogatásnak köszönhetően teljes ellátásban részesülnek.

Nagy Lajos, a magyar minifutball-válogatott szövetségi edzője bejelentette, hogy a futballfesztivál utolsó napján, szeptember 30-án Fehérvár Kupát rendeznek, melyen a városi és környékbeli vállalkozások, rendvédelmi szervek mérik össze tudásukat.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy egy szabvány méretű műfüves pályát fognak négy minifutball-pályára osztani, ott rendezik meg az összes találkozót.

AktuálisSzékesfehérvárFejér megyeminifutball-tornaMini4EU