2024.10.07, Hétfő

Pincetúrával, ingyenes bortanfolyammal már az induló szüret jegyében rendezik meg hétvégén huszadik alkalommal az Etyeki Pikniket.

A megújult gasztrosétányon méltó körülmények között, hideg-meleg ételekkel, musttal, sajttal, szüreti mulatsággal, kézművesekkel és népzenészekkel várják az érdeklődőket.

Már az első Etyeki Piknikre 15 ezren látogattak el. Ez a csapatmunka sikere, amiből a borászok, termelők is kiveszik a részüket - mondta Rókusfalvy Pál.

A szervezők közleménye szerint a látogatók a borok és pezsgők mellett kóstolhatnak érlelt sonkákat, kakasherepörköltet, libatepertőt, csalánlevest, házi süteményeket, különleges szörpöket és lekvárokat, kézműves csokoládét és nyárson sült malacot is. Az Etyeki Sajtútállomáson kipróbálhatják a vajköpülést, és megismerhetik a sajtkészítés folyamatát is. A Dvorák Vendégudvarban pedig birkát, kecskét, disznót, tyúkot, libát, kacsát és kicsinyeiket láthatják, és meg is simogathatják.

A vállalkozó kedvűek részt vehetnek a piknik hagyományos főzőversenyén. Ezúttal vadat kell készíteniük a jelentkezőknek.

Az Etyeki Piknik látogatói részt vehetnek a Magyar Turisztikai Ügynökség virtuális országjárásán is, amelyen olyan helyszíneket mutat be az ügynökség, mint például a Hegyestű a Balaton-felvidéken, a Megyer-hegyi tengerszem, az egerszalóki sódomb vagy a tapolcai tavasbarlang. Mint írják, a virtuális valóság szemüveggel élvezhető túrával szeretnék arra is inspirálni a látogatókat, hogy Etyek és környéke egyedi értékeit is felfedezzék.

Mint az M1 műsorában is elhangzott, Etyek környéke gyönyörű kirándulóhely, hétvégén próbaköröket lehet tenni elektromos kerékpárokkal, melyek jövőre már kölcsönözhetőek lesznek.

 

Forrás: mti

AktuálisFejér megyeetyekgasztronómiagasztrosétányEtyeki Piknikbortanfolyamszüret2017 ősz