2021.12.07, Kedd

Országos csillagászati vetélkedőn bizonyíthattak a diákok

csillagaszat.hu

2017.03.28. 12:12

2017. március 23-án Székesfehérváron került lebonyolításra a 2016/2017-es tanévi országos csillagászati verseny döntője, amely egyben a nemzetközi csillagászati diákolimpiára készülő magyar keret válogatóversenye.

Hirdetés

Ismét eltelt egy év, és ismét eljött az ideje, hogy az őszi-téli előkészítő fordulók legjobbjai összemérjék a csillagászati tudásukat egy nyilvános vetélkedés során. A 2016 novemberében elindított versenysorozat a csillagászati országos versenyek történetében először tért át a középiskolai tantárgyak már régóta szokásos stílusára: a bevezető fordulókat a korábbi egyéni jelentkezéssel és otthoni megírással ellentétben az iskolákhoz helyeztük át. Összesen 24 hazai és külföldi középiskola regisztrált 57 diákot. Végül a három, interneten keresztül lebonyolított fordulóban 41 diáktól érkezett értékelhető munka. Két fordulón a csillagászat és űrkutatás elméleti jellegű feladatait kellett tesztlap kitöltés formájában megoldani, majd egy harmadik, gyakorlatiasabb fordulót otthon, hosszabb időn keresztül teljesíteni, amelyben adatfeldolgozás és saját megfigyelések végzése és elemzése voltak kitűzve. Az első két forduló feladatmegoldásait postán, a harmadikat elektronikusan várták a szervezők. A február végére kialakult pontozási sorrend alapján a 18 legjobb teljesítményt nyújtott diák kapott meghívást a nyilvános döntőre. Nevük, iskolájuk és a 3 bevezető fordulóban elért pontjaik jelenleg is megtekinthetőek a verseny állandó honlapján, az http://www.bajaobs.hu/ioaa lapon.

A nyilvános döntőre 2017. március 23-án, csütörtökön került sor a székesfehérvári Szabadművelődés Házában. A délelőtt 10 órai megnyitón elsőként Kiss Dorottya igazgató üdvözölte a vendégsereget, majd Hudoba György, a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló (népszerű nevén TELAPO) vezetője ismertette a nagy múltú intézményben 40 éve helyet kapott csillagászat idei, többszörös évfordulójának érdekességeit. Így tudhatták meg a jelenlévők, hogy idén ősszel ünneplik a helyi csillagászat-kedvelők közösségük 60 éves fennállását – így mindenki számára világossá váltak a helyszín megválasztásában szerepet játszó tények. Ezt követően a zsűri elnöke, Dr. Szatmáry Károly egyetemi tanár néhány gondolatával nyitotta meg hivatalosan is a versengést. Végül a döntő napját levezénylő Dr. Hegedüs Tibor ismertette a döntő lebonyolításának konkrét menetét és a legfőbb tudnivalókat.

 

A verseny napjáról bővebben a http://www.csillagaszat.hu oldalon olvashat.

AktuálisSzékesfehérvárvetélkedőversenycsillagászatdiákok