2017. február 4-én diplomaátadó ünnepséget rendeztek a Dunaújvárosi Egyetemen. Ebben a félévben több, mint kétszázan tettek sikeres záróvizsgát, így nem csoda, hogy zsúfolásig megtelt az intézmény sportcsarnoka.
A két órát meghaladó eseménysor külsőségeit tekintve sem különbözött a nagy egyetemek (például Szegedi Egyetem) ilyen rendezvényeitől, egy dolgot leszámítva. Nevezetesen azt, hogy egyetemi diplomájukat (vagy nyelvvizsga hiányában záróvizsga-igazolásukat) átvevő és az alma mátertől elköszönő fiatalok még a Dunaújvárosi Főiskolát választották tanulmányaik helyszínéül.
A diplomák és egyéb díjak átadásain túl négyen (dr. András István rektor, dr. Rajcsányi-Molnár Mónika oktatási és általános rektorhelyette, Cserna Gábor polgármester és Kővári Dániel a Hallgatói Önkormányzat elnöke) szóltak a megjelentekhez, ezért csak információ-morzsákkal erősíthetjük az írásunk címében és alcímében szerepelő állításokat.
A főiskola/egyetem tíz éve kezdte ez az angol nyelvű képzést. Ma 22 országból 200 külföldi diák is tanul a Dunaújvárosi Alkalmazott Tudományok Egyetemén.
A duális képzésben 27 jelentős cég a partnere egyetemünknek. A Dunaújvárosi Egyetem innovációját, a HASIT programot (hallgatói sikeresség a lemorzsolódás kivédésére) tíznél is több egyetem, főiskola alkalmazza.
Fémjelzi az egyetem rangos partnereinek sokaságát azok névsora, akik most helyet foglaltak az elnökségben: dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnöke; dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője; dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő; Endrei Katalin, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tanácsadója; Bánhidi-Nagy Attila a MÁV Zrt. elnöki főtanácsadója; Bognár Péter a Paksi Atomerőmű Zrt. humán igazgatója; Matuss Péter az ISD-Dunaferr Zrt. pénzügyi és számviteli igazgatója; Vass Zoltán a FERROBETON Zrt. vezérigazgatója; Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Seebauer Márta az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki kar dékánhelyettese.
Tavaly január 1.-től egyetem a korábbi főiskola. E döntés óta jelentős struktúraváltás történt az intézményben,például új profil az elektromobilitás. Dunaújváros első elektromos gépkocsi-töltőjét az egyetem hozta létre.
A vendégek számos különös egyenruhát viselő fiatalt is megfigyelhettek az ünnepségen, ami a Selmecbányai Diákhagyományok őrzésének talán leglátványosabb kifejezése, de idetartoznak a szakok himnuszai (most is elhangzottak a szózat előtt) és maga a Jó szerencsét! köszöntés is. A „Selmeci diákhagyományok” nem mellesleg szerepel az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén!
Van mitől elbúcsúzniuk azoknak, akik (a fotózás kedvéért magasan felmutatott) diplomájuk birtokában új életet kezdenek.
Több mint 300 millió forint értékű belterületi útfejlesztés zárult le Dél-Békésben.