2024.04.19, Péntek

Milliárdok az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztésére

mti

2017.02.25. 13:45

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében nyolcmilliárd forintos keretösszeggel közösségfejlesztésre felhasználható pályázati forrást hirdettek meg az egyházi és civil szervezetek számára.

Hirdetés

Soltész Miklós elmondta, hogy február14-én jelent meg a pályázati felhívás, az első beadási időszak március 30-tól április 18-ig tart. Az egyházak és a civilek külön-külön nem, csak közösen adhatnak be pályázatot, egyenként 25 millió és 50 millió forint közötti összegekre.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a központi régió (Budapest és Pest megye) kivételével minden régióból pályázhatnak az érintettek.

Az államtitkár kiemelte, teljesen érthető, hogy a kormány a társadalmi felzárkózás és közösségfejlesztés kérdésében az egyházak és a civil szervezetek segítségét kéri, hiszen például az egyházak évezredek óta végeznek ilyen tevékenységeket.

Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a pályázat révén az érintett szervezetek hatékonyabban elláthatják feladataikat, amelyek között szerepel a társadalmi különbségek csökkentése, a rászoruló rétegek felemelése, számukra az esélyek megteremtése.

Az államtitkár közölte, hogy összesen 160-320 pályázatot várnak. Mint mondta, az elnyert pályázatok megvalósítási ideje 24-48 hónap lehet, ami hosszú távú, stabil projekteket eredményezhet, és ezek a lezárásukat követően akár tovább is működhetnek.

A pályázatok százszázalékos támogatási intenzitásúak, tehát önrészt nem igényelnek, és a projektek elején 50 százalékos előleget is kérhetnek a nyertesek a megvalósítás elindításához.

Spányi Antal székesfehérvári katolikus megyés püspök örömének adott hangot, hogy uniós támogatásból lehetőség nyílik a magyar társadalom összetartó erejének növelésére, a különböző társadalmi csoportok együttgondolkodásának, együttes cselekvésének előmozdítására. Úgy vélte, a pályázat lehetőséget ad arra is, hogy a társadalom egészéért érzett felelősségüket hatékony módon átvihessék a cselekvés szintjére.

Aktuálispályázatcivil szervezetekegyházEmberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programközösségfejlesztés