2024.03.29, Péntek

Megújulás és bővítés jellemezheti idén a Syngenta szántóföldi kínálatát

mti

2017.01.19. 13:58

A növényvédőszer- és vetőmag-értékesítő cég idei szántóföldi kínálatában új, stressztűrő kukoricahibridek is megjelennek, valamint bővül a vállalat piacvezető napraforgó portfóliója is.

Hirdetés

Varjú Ákos, a cég Fejér megyei területi képviselője a mintegy 150 gazdálkodó részvételével tartott fórumon hangsúlyozta, hogy az elmúlt három év napraforgó termesztése eredményes volt Magyarországon, tavaly pedig az ágazat új rekordot könyvelhetett el. Úgy vélte, napraforgó kínálatuk döntően hozzájárult ehhez, hiszen a magyar gazdák a termőterület több mint felén, 330 ezer hektáron Syngenta hibrideket vetettek.

Bódi Zoltán fejlesztő elmondta, hogy a 2014-es rekordhoz képest 2015-ben 30 százalékkal esett vissza a kukoricatermés, majd tavaly ismét jó eredményeknek örülhettek a gazdálkodók, az össztermés 9,1 millió tonna, a hektáronkénti átlaghozam 8,6 tonna lett.

Erbár Ferenc Fejér megyei területi képviselő az MTI kérdésére elmondta: a cég a napraforgó vetőmag értékesítés területén mintegy kétharmados piaci részesedéssel bír, a kukorica vetőmag esetében pedig a harmadik helyen áll országosan. Hozzátette: a Syngenta két éve lépett be a kalászos fajták piacára, ahol unikumnak számít hibridárpájuk.

Utóbbival kapcsolatban kifejtette: egy hagyományos vetőmaghoz képest sokkal jobb az alkalmazkodóképessége, elterjedése azonban lassú lesz magasabb ára miatt. A hibridárpa vetőmag hektáronként 36-38 ezer forintos költséget jelent a gazdáknak, míg a fajta vetőmagé csak 15-16 ezer forint, de hektáronként akár egy tonnával is többet teremhet a hibrid.

A nyilvános cégadatok szerint a Syngenta Magyarország a legutóbbi lezárt gazdálkodási évében, 2015-ben 56,2 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 46,8 milliárd forint után.

A svájci székhelyű Syngenta a világ 90 országában van jelen, több mint 29 ezer alkalmazottja van.

GazdaságFejér megyevetőmagmezőgazdaságsyngentanövényvédelem