Nem tudta volna önerőből feldarabolni és behordani a házába a tűzifát az az egyedül élő helyi asszony, aki 2017. január 24-én délelőtt kért segítséget Kislángon a rendőröktől.
A körzeti megbízottak felkeresték a rászorulót, aki elmondta, hogy egészségi állapota miatt nem tudja felhasogatni és bevinni a házba az udvarán található tűzifát.
A rendőrök készségesen segítettek és a tüzelő egy részét felaprították, a kályha mellé bekészítették és begyújtottak, így a nap hátralevő részét már meleg otthonában tölthette az asszony.
Jövő júniusban ismét méltó környezetben láthatja a közönség a koronázási palástot. A Nemzeti Múzeumban a több mint 800 millió forintos keretösszegből nemcsak a palást terme újul meg, hanem várhatóan több állandó kiállítás helyszíne, illetve az éremtár klimatizálása is.