A most nyugdíjba vonuló Báles István 1995 óta vezette nyáron a városi napközis táborokat. Cser-Palkovics András polgármester elismerő emlékéremmel köszönte meg a táborvezető két évtizedes áldozatos munkáját.
A városi napközis táborban, melynek néhány éve már Napraforgó tábor a hivatalos neve nagyon sok fehérvári gyermek járt. 2015-ben például 2300 volt a beiratkozott gyermekek száma, egy 2010-es cikkünkben pedig azt írtuk, hogy naponta 350-400 gyermekkel foglalkoznak a Bregyóban a napközis táborban. Nehéz lenne pontosan megmondani, hogy az elmúlt 21 évben Báles István táborvezető és kollégái hány gyermekkel foglalkoztak összesen, de becslésünk szerint a beiratkozások száma az összes turnust nézve ez idő alatt eléri a negyvenezret, a táborban résztvevő gyermekek száma pedig a 15 ezret is meghaladhatja. Báles István most nyugdíjba vonul és a táborvezetést is átadja, de 2017-ben még biztosan segíteni fog a többieknek.
A város polgármestere, amikor átadta a gyermekekért végzett áldozatos munkát megköszönve az elismerő emlékérmet Báles István azt mondta, hogy "már kollégistaként a Bregyóban készültem a vizsgáimra és már akkor éreztem, hogy sok időt fogok ott tölteni életem során." A táborvezető tényleg sok időt töltött ott, jóformán az elmúlt 21 év összes nyári szünetének a jó részét.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.