2024.10.12, Szombat

20 éves a Fejér Megyei Mérnöki Kamara

szekesfehervar.hu

2016.11.10. 10:21

Húsz éves fennállása alkalmából ünnepi közgyűlést rendezett a Fejér Megyei Mérnöki Kamara a Fehérvári Civil Központ Színháztermében. A kamara 1996. november 8-án alakult meg a Fejérben 276 fővel. A rendezvényen kitüntetéseket adtak át: Sótér Árpád okleveles építőmérnök Bory Jenő Mérnökdíjat kapott, a Fejér Megyei Mérnöki Kamaráért díjat Török Tiborné okleveles építőmérnök és Kumánovics György okleveles geológus mérnök vehette át.

A jubileumi kongresszuson elsőként Mészáros János Elek operaénekes műsorát hallhatták a résztvevők. A Csillag születik negyedik szériájának győztese eredeti hivatása szerint maga is mérnök: agrármérnök és talajtani szakmérnök. Előadásában olyan dalok csendültek fel, mint a Bánk bánból a Hazám,hazám, te mindenem vagy a Kell még egy szó.

A műsort követően Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a közösségépítés, a hagyományok és értékek őrzésének fontosságáról beszélt. „A Fejér Megyei Közgyűlés és Fejér Megye Önkormányzata évekkel ezelőtt elindított egy értékgyűjtő, közösségépítő tevékenységet. A Fejér termék és a Fejér értékek iránytűje programoknak három célkitűzése van: a hagyomány, az érték és a minőség. A három célból kettő is találkozik a Fejér Megyei Mérnökkamara által kitűzött legfőbb tevékenységgel.” – hangsúlyozta Molnár Krisztián.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntő beszédében arra is vissszatekintett, hogy milyen előzményei voltak ennek a 20 évnek. „A kamarai önkormányzatiságnak szép és a régmúltra visszatekintő hagyományai vannak országunkban. A Mérnök Egylet az 1860-as években jött létre, az első törvényi szabályozás már az 1920-as években megjelent. Van történelmi előzménye és hagyománya annak a közösségnek is, amely 20 éve úgy döntött, hogy nem öncélúan érvényesíti érdekeit.” – emelte ki Cser-Palkovics András, aki szólt arról is, hogy ez a megye és ez a város sem fejlődhetett volna a mérnökök munkája nélkül és a következő évtizedekben sem fog tudni fejlődni akkor, ha nincsenek partneri viszonyban egymással a kamarai és a települési önkormányzatok.

 

Szepesi András, a Fejér Megyei Mérnöki Kamara elnöke elmondta, 1996-ban ebben a teremben gyűltek össze, hogy megalakítsák a Fejér Megyei Mérnöki Kamarát. „Húsz évvel ezelőtt született a kamarai törvény, ami a működés alapjait jelenti, de már 1989-ben elindult a Magyar Mérnöki Kamara Egyesület szervezése. Ezek a közelmúlt eseményei, de vehetnénk alapul az 1867-es évszámot is, ekkor alakult meg a Magyar Mérnökegylet, amely összefogta ezt a szakterületet.” – mondta el Szepes András, aki felidézte azt is, hogy 1910-ben Székesfehérváron is létrejött a Magyar Mérnök és Építész Egylet helyi osztálya.

 

Rónay István, az MMK alelnöke a jövő feladatairól beszélt. Azt mondta, hogy a múlt ismerete és tapasztalatai nélkül elképzelhetetlen a jövő eredményes alakítása. Elmondta, hogy a Kamara a mérnöki munka minőségének, színvonalának megbecsülését igyekszik a jogszabályok szintjén is érvényre juttatni, majd a jelenlegi tevékenységek közül többek között a közbeszerzési törvény módosításáról és a beruházási kódexről beszélt.

 

A rendezvényen kitüntetéseket adtak át: Sótér Árpád okleveles építőmérnök Bory Jenő Mérnökdíjat kapott, a Fejér Megyei Mérnöki Kamaráért díjat Török Tiborné okleveles építőmérnök és Kumánovics György okleveles geológus mérnök vehette át.

 

A területi kamara 276 mérnökkel alakult meg, jelenleg több mint 750 tagot számlál, valamint itt tartják nyilván a mintegy 1000 műszaki ellenőrt és felelős műszaki vezetőt. A testület kiemelt szerepet tölt be az érdekvédelmi és a hatósági jellegű feladatokban – kapcsolatot tartva az önkormányzatokkal, a hatóságokkal, a vállalkozásokkal. A nyolc szakcsoport – energetikai, elektrotechnikai, épületgépészeti, geodéziai, közlekedési, környezetvédelmi, vízgazdálkodási és tartószerkezeti – munkája meghatározó a szakmai érdekvédelem, a jogosultságok elbírálása, valamint a képzések, továbbképzések terén. Rendezvényeik, eseményeik közül kiemelkedik a Megyei Mérnökbál és a Magyar Műszaki Értelmiség Napja.

 

1989-ben az országos alakuló összejövetel hatására jött létre először egy székesfehérvári csoport Dr. Szepes András vezetésével, Dunaújvárosban pedig Tóth Tibor irányításával – ezek alakultak megyei szervezetté. A kamaraként definiált szervezet egy ideig Mérnökegyletként működött. Az "1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról" meghozatalát követően felgyorsult a szervezés, sorra alakultak a megyei kamarák, majd az országos Küldöttgyűlésen a megyék képviselői megalakították a Magyar Mérnöki Kamarát, melynek alapító elnöke Dr. Hajtó Ödön lett.

AktuálisSzékesfehérvárFejér Megyei Mérnöki KamaraFejér Megyei Közgyűlés